Trump visszatért
2025 januárjában iktatják be az Egesült Államok 47. elnökének Donald Trumpot, miután a novemberi választáson legyőzte a demokrata Kamala Harrist. Trump máris borzolja a kedélyeket kétes hírű jelöltjeivel, miközben még számos eljárás van ellene folyamatban. De még izgalmasabb, hogy milyen hatással lesz a második Trump-ciklus a világra, a globális biztonságra, gazdaságra - és persze Magyarországra.
A jelek szerint az emberek úgy gondolták: nem az számít, hogy Donald Trumpot a bíróság bűnösnek nyilvánította, hogy kiszámíthatatlan és olyasvalaki hírében áll, aki megveti a demokratikus normákat, írja a Financial Times. A lényeg, teszi hozzá a lap, hogy Trump az Amerika mindenek előtt-jelszót hirdeti a gazdaságban, a nemzetbiztonságban és a nemzetközi politikában.
Első elnöki időszakától eltérően ezúttal pontosan tudja, mit akar, ráadásul meggyőződéses hívek veszik majd körül. Ez nagy veszélyt jelent a világgazdaság, a szövetségesek és az egész 1945 utáni rend szempontjából. Még az sem kizárt, hogy súlyos csapással jár.