„Szeressük egymást, hogy annál jobban gyűlölhessünk mindenkit, aki nem magyar”
9 perc
2025.01.18. 16:00
Csak a pletyka főzte szappanná a szentesi félkegyelmű öregembert, derül ki a száz évvel ezelőtti lapok tudósításaiból. 1925 januárjában arról is írt az újság, hogy büntetéssel fenyegette az MTI a rádióhallgatókat, a szegények pedig attól remélték nyomoruk enyhítését, hogy tehetős családoknak adták örökbe gyerekeiket, sokszor cselédsorba. Kiderül az is, hogyan csaltak adót vidéken, és hogyan mentette meg a lincseléstől egy zsidó bérkocsissegéd az utcán hőbörgő antiszemitákat újév hajnalán.
Régi újságokat nemcsak azért érdemes böngészni, mert jelen időben írnak azokról az eseményekről, amelyekre ma már történelemként tekintünk, hanem azért is, mert a hétköznapok történéseiből sokat megtudhatunk arról, hogyan éltek és gondolkodtak az emberek évtizedekkel ezelőtt. Néha pedig úgy érezhetjük, alig változott valami: száz éve is azok a problémák foglalkoztatták az embereket, mint napjainkban. A hvg360 Százéves újság című sorozata a korabeli cikkekből ad szórakoztató, múltba pillantó sajtószemlét.
A terem kellemesen fűtve lesz! Zsidókat nem bocsátunk be!
Hóhér nélkül maradt 1925-re a magyar állam: szilveszter napján ment nyugdíjba Bali Mihály. Bali már évek óta nem teljesített szolgálatot, helyette első segédje, Gold Károly végezte el a munkát, de csak 1924-ben kérte a nyugdíjaztatását, súlyos betegségre hivatkozva. Harminc éven át „kifogástalanul végzett munkájáért” köszönetét és elismerését fejezte ki a budapesti királyi ügyészség vezetője Bali Mihálynak, egyben kérte az igazságügyi minisztert, hogy pályázatot írhassanak ki a megüresedett állásra. Az Est 1925. január elsejei híradása szerint az első pályázók között szerepelt – az ekkorra már szintén élemedett korú – Gold Károly. Bali Mihály elődjét, Kozarek Ferencet egyébként korábban a hvg.hu-n részletesen bemutattuk:
„Évek óta nem volt olyan csillogó jókedv, olyan mulatni vágyás a fővárosban”, mint 1924 szilveszterén, írta az újévkor megjelent tudósításában Az Est. (Nyitóképünkön 1930-as szilveszteri ünneplés látható, forrás: Fortepan.) Szinte minden számottevő kávéházban műsoros estet tartottak, „a késdobáló vásári komédiástól a közkedvelt kabaréénekesig minden artista és művész szerepelt valahol”. A legtöbb szilveszteri rendezvény feláras volt, de örült, aki talált helyet. Mégis volt olyan kávéház-tulajdonos, aki arra panaszkodott: mire kifizette a műsorokat, a rendőrségi ügyeleti díjat, a világítást, az ajándékba osztogatott porcelánmalacokat és borokat, nem maradt több haszna, mint egy jó szombat estén. Egy konkurense viszont azt mondta: bőven volt bevétele még úgy is, hogy semminek nem emelte meg az árát: „gondoltam, hadd szórakozzanak az emberek olcsón”, jelentette ki.
Alaposan ráfaragtak viszont azok az antiszemita fiatalok, akik azt gondolták, hogy azzal ünneplik az újév első hajnalát, hogy zsidókba kötnek bele az utcán. Zsidóknak látszó embereket állítottak meg és igazoltattak, majd gumibotokkal és boxerrel támadtak rájuk. A 20-21 éves egyetemisták csak azzal nem számoltak, hogy lesznek, akik a balhét nem nézik tétlenül: körbevették őket, elvették tőlük a boxert és a gumibotokat, és a következő pillanatban már őket ütötték, hiába kiabálták, hogy „csak vicceltünk”. A bajba került „erős legényeket” végül a közelben várakozó kocsisok mentették meg a lincseléstől – épp egy zsidó bérkocsissegéd, Hoffmann Sándor vezetésével. A lóitató és kocsimosó vödrökből megmosdatták az összevert antiszemitákat, majd arrébb vitték őket, nehogy a feldühödött tömeg megint nekik essen. A kiérkező rendőrnek egy gyári munkás csak annyit mondott:
Nem történt semmi, csak megtanítottunk egynéhány fiatalembert arra, hogy megszűnt kenyérkeresetnek lenni 1925 szilvesztere óta az igazoltatás Budapesten.