Elmegy és lebukik, vagy távolmarad és megbüntetik – mit lép, akit Orbán váratlanul tapsolni hív?

Egyik ismerősöm – fogalma sincs, hogy miért és hogyan, de meghívót kapott Orbán Viktor múlt szombati évértékelőjére. Érdekes – jegyezte meg, mivel utoljára 1990-ben szavazott a Fideszre, majd homlokára csapva pontosított, mert azóta kétszer is – lakókörzete polgármesterére, akit alkalmasnak, jónak tartott.

A meglepetése kis büszkeséggel vegyült, miszerint lám, számon tartják, ezt pár perccel később követte némi gyanakvás, holmi adatbázisok rejtélyes összekapcsolásáról fantáziált, ami eddig nemigen foglalkoztatta, hiszen kis pontnak tartotta magát ahhoz, hogy politikai szimpátiáját osztályozzák, profilt alkossanak róla. Azzal sem törődött, hogy Facebook-barangolásai nyomán automatikusan ömlöttek rá az érdeklődéséhez simuló témák, hirdetések. Tulajdonképp örült is neki, hiszen megkönnyítette a keresés bonyodalmait.

Csak a meghívó kézhezvétele utáni napon tette fel magának a kérdést, hogy akkor mi legyen? Elmegy – döntött első nekifutásra –, a kiválasztottság érzésén túl a kíváncsiság is hajtotta, milyen egy ilyen dzsembori közelről, legfeljebb majd nem ugrik föl, nem tapsol minden hatásszünetkor olyan lelkesen, mint a többiek.

Elalvás előtt két perccel azonban fejébe furakodott egy addig eszébe sem jutó, akár mellékesnek is tartható gondolat, amire néhány évvel ezelőtt rá se hederített volna, de most alaposan beakadt.