Erdogan annyira le akar számolni kihívójával, hogy még a török gazdaságot is hajlandó a tönk szélére sodorni

9 perc

2025.03.24. 14:30

2025.03.24. 14:37

A török elnök még ha akarta volna, sem tudta volna ennél jobban kiütni a tőzsdét és a lírát. Azzal, hogy támadást indított legnagyobb politikai ellenfele ellen, lényegében a saját munkáját teszi tönkre, hiszen az elmúlt két évben valamennyire sikerült helyrerázni a török gazdaságot és növelni a befektetők bizalmát. Éppen ezért sokan felteszik a kérdést, hogy akkor miért tette. Az szinte biztos, hogy Trump nélkül mindez nem történt volna meg.

Felbolydult az élet Törökországban, miután múlt hét szerdán őrizetbe vették Recep Tayyip Erdoğan fő politikai ellenfelét, Isztambul polgármesterét. Ekrem İmamoglut többek közt korrupcióval és terrorizmussal vádolják, ám minden szakértő szerint a vádakkal az egyetlen cél az, hogy Erdogan hatalmát senki se veszélyeztesse sem most, sem a jövőben.

Ezt bizonyítja az is, hogy az őrizetbe vétel mindössze néhány nappal előzte meg a legnagyobb török ellenzéki párt, a Köztársasági Néppárt (CHP) előválasztását, ahol az egybehangzó értesülések szerint İmamoglut választották volna meg a 2028-as választások elnökjelöltjének. Az ellene intézett támadás abból a szempontból nem volt meglepő, hogy az ellenzéki vezetőt már másképp is próbálták ellehetetleníteni: az Isztambuli Egyetem egy nappal az őrizetbe vétel előtt jött rá arra, hogy szabálytalanságok miatt kénytelen érvényteleníteni a politikus diplomáját. Márpedig a török választási szabályok szerint akinek nincs diplomája, az nem indulhat az elnökválasztáson.

Bár Erdoğan egyben elrendelte azt is, hogy tilos utcai demonstrációkat tartani, amikor szombaton öt órán át hallgatták ki az előbb előzetes letartóztatásba helyezett, majd hivatalából felfüggesztett İmamoglut, már negyedik napja tartottak a több tízezres tüntetések a török nagyvárosokban, mely során a felvonulók többször is összecsaptak a rendőrökkel.

Bár most úgy tűnik, hogy Erdoğan hatalmának stabilizására érdekében bármit megenged magának a belföldi politikában, lépéseinek igen komoly hatása van a gazdaságra is: a török tőzsde a 2008-as nagy összeomlás utáni legrosszabb hetét hozta össze, de a török líra is komolyan megszenvedte az elmúlt napok eseményeit.

A 4400 milliárd forintba kerülő fekete szerda