Parászka Boróka: A kiteljesedő diktatúrák vagy az autokráciák összeomlása felé haladunk?

Úgy szerepelnek előttünk az illiberális autokráciák vezérei, mint gondosan trenírozott szinkronúszók. Minden mozdulat összhangban van, sok test, egy akarat. Minél nagyobb hatalmat minél kevesebb kézbe! Évek óta tart ez a csapatmunka. Egyszerre leépíteni a sajtószabadságot, ugyanazokkal a mozdulatokkal leuralni a független igazságszolgáltatást, megalázni és megfélemlíteni az állampolgárokat, pörgő ritmusban saját zsebbe lapátolni a közvagyont, rajban haladva korlátozni a vélemény- és szólásszabadságot, kéz kezet mos technikával leuralni a piacokat, az államapparátust magánprofitot termelő, igen korlátolt felelősségű kisvállalkozásként működtetni. A szuverenitás meg a nemzetállamiság nevében. Ezt a koreográfiát látjuk évtizedek óta, és valljuk be: fárad már a rablóhalak raja.

A „nagy öreg” illiberális autokraták, diktátorok (Putyin, Erdogan) az évezred elejétől vannak hatalmon. A tavalyi amerikai elnökválasztás óta Donald Trump úszik a raj élén. Nehéz eldönteni, hogy ez új lendületet ad-e a show-nak, vagy épp csak mindenkit arra ösztönöz, hogy használja ki ezt az együttállást, amíg még lehet. Varrja fel a ráncokat az óhatatlanul elöregedő rezsimjén, tarolja le, amit még lehet, csinálja ki azokat a kihívókat, akiket még lehet. Közös mintára, illiberális szabály szerint.

Ez történik Törökországban, ahol a 2028-as elnökválasztásra készülő isztambuli polgármestert, Ekrem Imamoglut lehetetlenítik el a lehető legátlátszóbb koholt vádakkal. Hol az egyetemi diplomájától fosztják meg (negyedszázaddal azután, hogy átvette), hol terrorizmus támogatásával vádolják.

Magyarországon, megannyi karaktergyilkossági kísérlet után, Magyar Péter alól most épp az EP-mandátumát s vele a mentelmi jogát próbálják kipiszkálni. Mindegy, milyen eszközzel, csak jussunk el oda, hogy nincs kihívó, nincs verseny; az örök győztesek nyugalmával és kellemével el lehessen balettozni a demokratikus választások táncát.