Úgy szerepelnek előttünk az illiberális autokráciák vezérei, mint gondosan trenírozott szinkronúszók. Minden mozdulat összhangban van, sok test, egy akarat. Minél nagyobb hatalmat minél kevesebb kézbe! Évek óta tart ez a csapatmunka. Egyszerre leépíteni a sajtószabadságot, ugyanazokkal a mozdulatokkal leuralni a független igazságszolgáltatást, megalázni és megfélemlíteni az állampolgárokat, pörgő ritmusban saját zsebbe lapátolni a közvagyont, rajban haladva korlátozni a vélemény- és szólásszabadságot, kéz kezet mos technikával leuralni a piacokat, az államapparátust magánprofitot termelő, igen korlátolt felelősségű kisvállalkozásként működtetni. A szuverenitás meg a nemzetállamiság nevében. Ezt a koreográfiát látjuk évtizedek óta, és valljuk be: fárad már a rablóhalak raja.
A „nagy öreg” illiberális autokraták, diktátorok (Putyin, Erdogan) az évezred elejétől vannak hatalmon. A tavalyi amerikai elnökválasztás óta Donald Trump úszik a raj élén. Nehéz eldönteni, hogy ez új lendületet ad-e a show-nak, vagy épp csak mindenkit arra ösztönöz, hogy használja ki ezt az együttállást, amíg még lehet. Varrja fel a ráncokat az óhatatlanul elöregedő rezsimjén, tarolja le, amit még lehet, csinálja ki azokat a kihívókat, akiket még lehet. Közös mintára, illiberális szabály szerint.
Ez történik Törökországban, ahol a 2028-as elnökválasztásra készülő isztambuli polgármestert, Ekrem Imamoglut lehetetlenítik el a lehető legátlátszóbb koholt vádakkal. Hol az egyetemi diplomájától fosztják meg (negyedszázaddal azután, hogy átvette), hol terrorizmus támogatásával vádolják.
Magyarországon, megannyi karaktergyilkossági kísérlet után, Magyar Péter alól most épp az EP-mandátumát s vele a mentelmi jogát próbálják kipiszkálni. Mindegy, milyen eszközzel, csak jussunk el oda, hogy nincs kihívó, nincs verseny; az örök győztesek nyugalmával és kellemével el lehessen balettozni a demokratikus választások táncát.
