És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
A felgyülemlett indulatokat egyre nehezebb kanalizálni, mert az emberek naponta belelátnak egy-egy NER-hazafi zsúfolt kamrájába. Lehet utálni a Spart, a bankokat, de még inkább kezd ömleni a harag a kivagyi és könyöklő, vagyonával hencegő helyi kiskirályokra. A Fidesz közben kapkodni kezdett, egyik mentő ötlete okozza a következő lánggócot – értékeli a helyzetet Tamás Ervin.
A „kocsmaprogram” aligha vigasz azoknak a községeknek, amelyek az évek során elvesztették a vasútállomást, az iskolát, a rendelőt, a kisboltot – ehelyett kapnák vissza a pult mellett elfogyasztható alkoholt, ami – mint Gulyás Gergely úr ez irányú beható ismereteire hivatkozva – a heti egy pálinka lehajtásával áldásos szokásként értékelhető.
Ám mire elmerültem volna saját kocsmai élményeim felidézésében, mennyi is az egy törzsvendégre jutó napi felesek átlagos száma, máris jött a kormányzati bejelentés, hogy a kocsmák mellett a kisboltok nyitva tartására, szépítésére is áldoz a kormány egységenként hárommilliót. Sőt, a kis lélekszámú települések még templomaikat is renoválhatják. A főnök maga avatta be az érintetteket a döntés hátterébe, mely szerint a kormánytagok nem tudták eldönteni, hogy melyik helyszín a falvak lelke – a templom vagy a kocsma, ezért jut mindkettőre pénz.
Orbán csapata érzékelhetően tempót és irányt vált, mert újabban azzal szembesül, hogy a vidéki Magyarország már nem úgy eszik a tenyeréből, mint korábban.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.