Izraeli-iráni háború
Irán atomprogramjának lenullázása és hadseregének megroppantása volt a célja annak a támadássorozatnak, amelyet az izraeli hadsereg indított 2025. június 13-án több tucatnyi iráni célpont ellen. A meglepetésszerű offenzíva megtizedelte az iráni hadsereg vezetőségét, kiiktatta a légvédelem jelentős hányadát és súlyos károkat okozott a nukleáris létesítményekben is. A légitámadások folytatódnak, ahogy az iráni válaszcsapások is - a legfrissebb fejleményeket cikksorozatunkban követhetik.
The Guardian
Karácsony Gergely megerősítette véleményét a lapnak, miszerint Orbán Viktor hiába keménykedik, jövő szombaton megtartják a Pride-ot. Olyanok vesznek majd részt rajta, mint a spanyol kulturális miniszter, a korábbi ír kormányfő, Leo Varadkar, valamint az amszterdami és a brüsszeli polgármester.
A budapesti elöljáró szerint senki sem lesz veszélyben. Ő el van szánva, de nem az a célja, hogy a választói kedvében járjon, bár azt gondolja, hogy a legtöbb fővárosi egyetért vele.
A főpolgármester liberális nézetei kivívták a mind inkább tekintélyelvű, populista kormány haragját. Hol az volt a vád ellene, hogy Gyurcsány embere, hol azzal gyanúsították meg, hogy Soros Györgynek, Joe Bidennek és az EU-nak dolgozik. Karácsony a The Guardian kérdésére mindenesetre közölte, hogy jövőre nem indul az országgyűlési választáson.