Tíz éve volt a menekültválság legforróbb időszaka Magyarországon:
- tízezrek torlódtak fel a budapesti pályaudvarokon, mivel a kormány nem engedte tovább a menekülteket Nyugat-Európa felé.
- A menekültek szeptember 4-én látványos tömegben indultak el gyalog az autópályán Ausztria felé.
- A magyar kormány váratlan lendülettel lezárta a szerb-magyar határt, amely aztán a röszkei összecsapás néven ismert konfliktusba torkollott.
Az azóta eltelt idő és az egyre szélsőségesebb kormányzati gyűlöletkampány nem csak ezen események történetét írta át, de kitörölte egy olyan mozgalom emlékét is, amely a közelmúlt magyar történelmének egyik legszebb fejezete lehetne.
Tíz éve volt, hogy a háború elől menekülő szírek, irakiak és afgánok százezrei azzal szembesültek, hogy a Magyarországnak nevezett területen nem működik sokkal jobban a rendszer, mint a háborúk sújtotta Közel-Keleten.
Sem információt, sem ellátást, sem orvosi segítséget nem kaptak az országba érkező tömegek.
Ez nem csak a menekülteknek volt nehéz, de maguknak a magyaroknak is, akik értetlenül nézték a köztereiken elveszetten bolyongó tömeget. A káosz azonban csak néhány hétig tartott. Aztán hirtelen lettek orvosok, rendszeres étkeztetés, szállás és információ. Igaz, nem az államnak, hanem teljesen civil, önszerveződő társaságoknak köszönhetően. Magyar emberek tettek tanúbizonyságot emberségről, felelős magatartásról és ügyességről, csupa olyan dologról, amelyet azóta is igyekszik visszaszorítani a kormány.
Újságíróként 2015-ben cikksorozatban mutattam be, hogyan szerveződött ellátás és segítség tízezreknek, úgy, hogy erre egy száraz kiflit, vagy kinyúlt mackófelsőt sem biztosított az állam.
Tíz évvel később megkerestem az akkori segítőket, hogy megtudjam: miként látják 2015-ös működésüket, mennyire ábrándította ki őket az azóta mindent leuraló gyűlöletkampány, és hisznek-e még az önkéntességben és segítségben.
Menekültválság – tíz évvel később
2015 nyarán emberek százezrei indultak útnak a Nyugat-Balkánon keresztül, hogy menedéket találjanak az Európai Unió területén. Magyarország nem számított igazi célpontnak, különösen, hogy a Fidesz-kormány egy kalap alá vette a menedékkérőket és az illegális bevándorlókat. A kormány nyáron határzár létesítéséről döntött a déli határon, majd megnehezítette a Németország felé indulók dolgát, így több tízezer migráns zsúfolódott össze az ország területén, főleg Budapesten, a Keleti pályaudvar környékén.
Tíz évvel az után, hogy Angela Merkel német kancellár nyilatkozatát követően a magyar kormány úgy döntött, nemcsak útjára engedi, de az osztrák határig el is szállítja a migránsokat, cikksorozatban idézzük fel, mi történt 2015-ben, és hogyan változott a helyzet azóta.
Tíz évvel az után, hogy Angela Merkel német kancellár nyilatkozatát követően a magyar kormány úgy döntött, nemcsak útjára engedi, de az osztrák határig el is szállítja a migránsokat, cikksorozatban idézzük fel, mi történt 2015-ben, és hogyan változott a helyzet azóta.
Szuperhősök Magyarországon
“A Déli pályaudvarnál kezdtem a segítő munkát – emlékezett vissza Léderer András, aki azóta a Helsinki bizottság munkatársa. – Rengeteg embert irányítottak a magyar hatóságok a kijelölt táborukba, Bicskére, Vámosszabadiba, miközben semmilyen információt nem biztosítottak arról, hogy hogyan juthatnak oda. De a nyáron, ahogy egyre többen érkeztek a pályaudvarokra, világos lett, hogy kevés csupán útba igazítani őket. Eleinte alkalomszerűen vettünk ételt, vizet a rászorulóknak. Aztán gyűjteni kezdtünk, és hamar profi szervezetté váltunk.”
Menekült gyerekek ételosztáson a Keletiben
Földes András
“Szeptemberre már egész rendszer segítette a folyamatosan érkező menekülteket. A helyszínen a koordinátorok működtették az ételosztást, az információs rendszert, az egészségügyi szolgáltatást. Kapcsolatban álltak a többi pályaudvar koordinátorával. Mindez alulról jövő módon alakult ki: voltak telefonszámok, nevek,
gyakran azt sem tudtuk, ki van a vonal végén, de működött a rendszer
– vázolta a civil kezdeményezésüket a ma jogvédőként dolgozó Léderer. És ha ez nem lenne elég szürreális a magyar viszonyok ismeretében: a szerveződésnek volt ráadásul egy problémamegoldó csapata is.
“Jellemzően nők, az 50-60-as korosztály, akiket telefonon lehetett hívni, ha bármilyen problémát kellett megoldani. Ha szállás kellett, valaki gyerekének nyoma veszett, ha nem volt a kijelölt táborban hely, ők segítettek. A koordinátorok, segítők 24 órás rendszert dolgoztak ki, mindig volt ügyeletben valaki.”
A történetben 2025-ből nézve nem is az a leghihetetlenebb, hogy valakinek Magyarországon sikerült működő közszolgáltatást összehozni, vagy hogy mindez ingyenes is volt, hanem hogy ráadásul nem kellett hozzá központi irányítás.
A jó szándékú emberek spontán akciója az állami rendszert megszégyenítő szolgáltatássá alakult.
És ha azt gondolnánk, hogy mindez egyszeri véletlen csupán, akkor itt van egy vendéglátós sztorija ugyanabból az időszakból.
“Egy skót étterem vezetője voltam. A Nyugati környékén járva láttam, hogy milyen sok menekült család ül a lépcsőn, rengeteg gyerekkel. Gondoltam, közzéteszek egy felhívást az oldalunkon, biztos szükségük van ételre, ruhára. Arra számítottam, hogy jön majd néhány doboznyi segítség. Ehhez képest az első nap egy 40 négyzetméteres termet 2 méteres magasságig megtöltöttek az adományok” – idézte fel a kezdeteket Bozó Zsuzsa.
Innentől kezdve teljesen megváltozott a napi munkám. Az adományokat koordináltam a Migration Aid csoporttal. Nem csak ételt, hanem higiéniás szereket, ruhákat is gyűjtöttünk. Annyi adomány jött, hogy a szomszédos épület 400 négyzetméteres pincéjét is használatba vettük.”
“Meleg ételt is készítettünk, napi 3-400 adag ételt főztünk. Jöttek menő séfek segíteni. Innen szállított a Bike Maffia. Főzött velünk a brit nagykövet is.”
“Egy idő után már a debreceni és bicskei menekülttáborba is vitték az ételcsomagjainkat. Naponta tíz minibuszt indítottunk” – mesélte egyre lelkesebben az egykori étteremvezető, még csak nem is utalva arra, milyen mértékű segítsége volt mindez a működésképtelen állami rendszernek. A munkáról csak annyit említett: “Egy idő után én már nem is tudtam az étteremmel foglalkozni, minden időmet kitöltötte a koordináció. Az ételek mellett ideiglenes szállást intéztünk rászoruló menekülteknek, információs anyagokat nyomtattunk, és voltak programjaink. “
“Volt nálunk egy doktornő, ő járta a pályaudvarokat és a környékét, hogy egészségügyi segítséget nyújtson. Az egyik pultosunk lett az állandó segítője. Egyszer egy szülést is levezettek a II. János Pál pápa téren.”
“Egy nap szuperhős jelmezekbe öltözve mentünk ételt osztani, segíteni a Keletibe. És tényleg olyan volt, mintha szuperhősök lettünk volna.”
“Batman egy nagydarab férfi, egy nyomdász volt: gyerekekkel a karján rohangászott, buborékot fújt, imádták.
“Rajzoltunk is a gyerekekkel, és akkor lett egyértelmű, hogy milyen élményekkel jöttek. Hulló bombák, sötét színek voltak a rajzokon, ez volt bennük.”
Magyarország szíve a Keleti aluljáróban
Belevetette magát a munkába az addig a hajléktalanok ellátásával foglalkozó biciklis szervezet, a Bike Maffia is. “Nem értettük, mi történik hirtelen Budapest utcáin, csak láttuk, hogy sokan jönnek a városba és segíteni kell. Nem tudtunk semmit a politikáról, csak humanitárius megközelítés mozgatott minket. Enni kell adni, hogy ne legyen baj.”
