Miskei gyermekgyilkosság – a magyar társadalom egy része a mai napig képtelen felfogni, hogy az „atyai pofon” tilos

Magától értetődő a gyermekvédelmi rendszerre mutogatni, de egyáltalán nem biztos, hogy voltak hatósági szenzorokkal érzékelhető előjelei az elmúlt hetek tragikus gyermekgyilkosságainak – mondja Molnár István Jenő jogász, gyermekvédelmi szakember, aki szerint a lehetséges beavatkozási pontokat a szocializációban kellene keresni. Ez részben szociálpolitika, amelynek ki kellene egészülnie olyan edukációval, amely egyszerre éri el a szülőket és a gyerekeket.

  • Dulai Péter

Rendkívüli indulatokat korbácsolt fel annak a Bács-Kiskun megyei Miskén meggyilkolt kislánynak az esete, akit a vádhatóság megalapozott gyanúja szerint a nevelőapa, J. Dávid ölt meg az otthonukban. A 24 éves férfi a felügyeletére bízott 22 hónapos gyerek holttestének elrejtése után megszökött, de a rendőrség hamarosan elfogta.

A bűncselekmény körülményeiről még kevés konkrétumot tudni, de egyes információk szerint a kislányt és nem sokkal idősebb testvérét már korábban is bántalmazhatták a szülei. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a 24.hu kérdésére azt írta, hogy feléjük valóban érkezett bejelentés, amit ellenőriztek is, de a szülők akkor tagadták a történteket, mondván, azért voltak idegesebbek, mert a gyereknek jött a foga. A rendőrség tájékoztatása szerint a miskei körzeti megbízott 2025 januárjában volt kint a családnál, mert a szülők veszekedtek, de ekkor sem merült fel olyan adat, hogy bárki is bántalmazta volna a gyerekeket. Ettől függetlenül az eset után a rendőrök jelzést küldtek a gyermekjóléti szolgálatnak – közölték a portállal, hozzátéve, hogy az anya és az apa februárban szakítottak, és az asszonynak új párja lett. Ő a múlt héten elfogott J. Dávid, akit a gyilkossággal gyanúsítanak. A rendőrség szerint azóta náluk és a gyermekjóléti szolgálatnál sem merült fel információ azzal kapcsolatban, hogy a gyerekeket bántalmazták volna.

Az utóbbi hetekben ráadásul nem ez volt az egyetlen eset, amikor nagyon kicsi gyerek volt az áldozat. Egy kéthetes csecsemő meggyilkolásával az anyját gyanúsítják, egy VI. kerületi, kínai állampolgárságú férfi pedig a gyanú szerint leejtette két hónapos csecsemőjét, aki belehalt sérüléseibe. A három tragikus eset közül egyikről sincsen elég információnk ahhoz, hogy teljes képet alkossunk, de a gyermekek sérelmére elkövetett súlyos bűncselekmények mindig felzaklatják a közvéleményt, így sokan szeretnének azonnali, fekete-fehér válaszokat kapni arra a kérdésre, hogy kik a felelősök.

Mi történhetett egy ercsi óvoda falai között?

Szülői panaszok nyomán a tavasszal felfüggesztették Ercsi egyik óvodájának igazgatóját, ám lezáratlan rendőrségi vizsgálat, szülői tiltakozás ide vagy oda, újra ő vezeti az intézményt.

A miskei gyermekgyilkosság körülményeiről, indítékáról még kevés biztosat tudni, miközben a felháborodás érthetően óriási. Prekoncepció és érdekek szerint mindenki másra helyezi a fókuszt. Van, aki halálbüntetést emleget, van, aki a drogfogyasztásból eredezteti a történteket. Más a rendőrséget hibáztatja, megint más a gyermekvédelmi rendszer hiányairól, rendszerbe kódolt tragédiáról beszél. De vajon hol érdemes elkezdeni a tanulságok leszűrését annak érdekében, hogy ilyesmi ne történhessen meg? Erről kérdeztük Molnár István Jenő gyermekvédelmi szakembert, jogászt, bűnmegelőzési szakértőt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészeti Magatartástudományi Tanszék egyetemi tanársegédjét, a nemrég megjelent Így védd meg a gyermeked című könyv szerzőjét.

Molnár erre azt mondja, hogy ha tudná, hogyan lenne elérhető, hogy egyetlen családban se történjen ilyen, már a Nobel-díjra jelöltek listáján lenne a neve. Aki erre választ próbál adni, annak szerinte jó tisztában lennie azzal a fájdalmas és megdöbbentőnek ható ténnyel, hogy a rendőrség és a hadsereg mellett talán a családot mint társadalmi csoportot hatja át leginkább az erőszak.

Hozzászólások