Nehéz elképzelni, hogy Magyar Péter megigazítja a cápagallérját, és elrikoltja magát, hogy fizessenek a gazdagok – a progresszív adózás, amivel a kormány riogat, valójában ezt jelentené. És pont erre lenne szükség a tévhitekre alapozott pénzügyi kultúra megváltoztatásához, és az évtizedes szociális válság felszámolásához.
Alacsonyan repülnek az adóügyi handabandák: választási kampányban bevett szokás nagyot ígérni, de régóta nem láttunk olyat, hogy az adókérdés ténylegesen a közbeszéd részévé vált volna. Ez részben amiatt van, mert rég nem jelentkezett életképes ellenzéki kihívó, aki hasonló fajsúlyos témát fel tudott volna a kampányban vetni. Jelentős részben pedig azért, mert gyalázatos a magyar adózási kultúránk. Ebben ugyanis – Széchenyi után két évszázaddal – a közterhek kérdése úgy merül fel: mennyi adót lehet majd idén elcsalni. Az adóelkerülés mint népszerű hobbi, elsősorban a tehetősek szórakozása – ahogy valójában az adókedvezményekkel licitálás is nekik kedvez.
A kormány által a két- és többgyermekes anyáknak beígért, életre szóló adómentesség szégyentelen kísérlet szavazó nők megvásárlására, valójában azokon nem segít, akiknek erre tényleg szükségük volna.
