Sokáig úgy gondoltam, hogy két szenvedélyemnek, a hegymászásnak és a kortárs építészetnek nincs közös metszete. Aztán megismertem a szlovén Alpokat, és kiderült: ebben az országban nem csak az olyan csodák lehetségesek, mint hogy egy kelet-európai ország lakói nyugat-európai szinten élnek, hanem az is, hogy a zord hegyek egyúttal építészeti izgalmakat kínálnak.
A Kamnik-Savinja Alpok nevű helyen ráadásul két ponton is metszik egymást a hegymászás és az építészet halmazai. Az elképesztő csúcsok alatt áll a zordon, minimalista Pavla Kemperla bivak, és az izgalmas formájú, letisztult Skuta bivak. A két szállás egynapos gyaloglásra van egymástól, így reális tervnek tűnt, hogy egyetlen hétvégén járjak utána:
valóban olyan lenyűgözőek a házak és a környezetük, mint azt a netes keresésem képei mutatták?
Kalandkedvelő olvasóink cikkünket nem csak építészeti beszámolóként, hanem útikalauzként is olvashatják. Ugyanis már az elején lelövöm a poént: mind a hegyek, mind a menedékházak megérik az utazást. A két ház egyetlen kétnapos körtúrán bejárható.
Annyit viszont hangsúlyozni kell, hogy ehhez a körtúrához az építészeti érdeklődés mellett az állóképesség is fontos, mivel a szlovén Alpokat hirtelen magasba szökő, meredek hegyoldalak és kitett gerincek jellemzik.
A jó dizájn a szomjúságért is kárpótol
Útban a Skutára
Földes András
Kamnik városka felett parkoltunk, a Wednesday sorozatot idéző, poros, kitömött állatokkal dekorált, és bizarr módon International Piknik Centernek nevezett büfénél. A kalapos mormoták emlékét hamar feledtette az ösvény meredeksége. Burjánzó erdőben, majd egyre kopárabb, magashegyi terepen gyalogoltunk, nyílegyenesen felfelé. Nem takargatom: a táj lenyűgöző volt ugyan, de az ezer méternyi szintemelkedés miatt kevés részletre emlékszem.
Mi ráadásul hibát követtünk el: tudván, hogy az ilyen karsztos mészkőhegységekben minden víz elszivárog a szikla repedéseiben, két napra való ivóvizet, fejenként öt litert vittünk magunkkal. 25 kilós hátizsákokkal pedig keveset nézelődik az ember. Az út három óra kaptatás után ugyanakkor a nyeregben álló klasszikus menedékházhoz vezet, ahol szívesen adnak vizet. Igaz, ezt fogyasztás előtt fel kell forralni, de ha van nálunk kempingfőző, akkor ez nem okoz gondot. Így csak az estig kitartó vizet kell a hátunkon vinni.
A kétszintes házból már csak egy óra volt végcélunk, az első bivak. Ezen az órán viszont már ne csak a lábunk elé nézzünk.
A táj a fennsíkra érve kinyílik, és megismerjük a szlovén Alpok jellegzetes tájképét: a csupasz, fehér, hullámzó sziklafelszínt, amely felett vad hegycsúcsok karmolják az eget.
A monumentális sziklafalak és a mészkőhegység lágy ívei közt távolról feltűnt egy fekete tégla, amely inkább tűnt kortárs művészeti alkotásnak vagy a 2001: Űrodüsszeia monolitjának, mint bivaknak.
Bivak a szlovén Alpokban
Földes András
A hatás pedig nem múlt el, hiába kerültünk egyre közelebb. Csak a ház mellé érve látszott, hogy a minimalista tömb felső éle oldalról kissé csapott, tetőszerű. Az építmény azonban testközelben is megőrizte futurisztikus és szigorú hangulatát.
Belépve vált egyértelművé, hogy a tervező, a szlovén Miha Kajzelj egyszerre volt építész és hegymászó. A 2009-ben épült bivak formái, kialakítása szofisztikált építészeti ízlésről tanúskodott.
A fekete alumíniumdoboz minimalizmusa remekül ellenpontozta a csipkés és fehér hegyeket. Mérete miatt ugyanakkor nem volt tolakodó, inkább apró űrkapszulának tűnt egy kopár bolygón.
