Egy zavaros politikai botrány körüli populista felindulás bepréselte a köztudatba a kémiai kasztráció ötletét. Novák Előd (Mi Hazánk) múlt héten benyújtott törvényjavaslata után fideszes politikusok felvetései kinyitották a vitát arról, hogy jogállami, orvosetikai és emberi jogi szempontból elfogadható-e egy ilyen szabályozás. A sokat kárhoztatott rapid jogalkotás árnyéka most is belengi a parlament üléstermét, pedig a büntetőjog papíron nem tűri a pongyola megfogalmazásokat.
A pedofília téma a kegyelmi ügy óta nem volt ennyire forró a belpolitikában a Szőlő utcai javítóintézet körüli botránynak és a „Zsolti bácsi”-ügynek köszönhetően. Az e heti Közlöny nem az előbbiek szétszálazásáról fog szólni, hanem az eközben kialakult népharagból táplálkozó jogalkotási ötletekről, azon belül a kémiai kasztrációról. Annál is inkább, mert a folyamatban lévő büntetőeljárások feltárásához sajnos nincsenek sem bennfentes kapcsolataim, sem telepatikus képességeim, és a jogi elemzésnek sem látom sok értelmét ott, ahol a politikai befolyás sokkal erősebbnek látszik az eljárásjognál.
Utóbbi ékes példája a Juhász Péter (nem Pál) elleni házkutatás és tanúkihallgatás, ami egészen érthetetlenül kuszált össze egymástól tökéletesen független ügyeket azon az alapon, hogy mindkét ügyben magas rangú politikusok lehetnek érintettek.
Brómos tea
A kémiai kasztráció mint büntetőjogi szankció lényegében egy gyógyszeres kezelés. Kötelező vagy önkéntes alkalmazása annak érdekében történik, hogy csökkentsék az elkövető szexuális vágyát – és ezzel, elméletileg, a nemi bűncselekmények megismétlésének kockázatát. A gyakorlatban mindez általában hormonális készítmények (például a tesztoszteronszintet csökkentő gyógyszerek) rendszeres (havi vagy negyedéves injekciók, esetleg implantátum) adagolását jelenti.
A kezelés hatása többnyire visszafordítható, de komoly egészségügyi kockázatokkal jár (pl. hangulatingadozás, csontritkulás, metabolikus változások). A nemzetközi emberi jogi szervezetek – például az Amnesty International – rendszeresen bírálták a kémiai kasztrációs megoldásokat a testi integritásba avatkozás, a kínzás, az embertelen vagy megalázó büntetések tilalma miatt.
Jogilag fontos kérdés az is, hogy a kémiai kasztráció valóban csökkenti-e a visszaesés veszélyét. A szakirodalom egy része szerint igazolható a visszaesés valószínűségének csökkenése: egy 2008-ban publikált kutatás szerint a hormonális kezelésnek alávetett személyeknél a visszaesés több mint háromszor alacsonyabb volt. A kutatók emellett hangsúlyozzák, hogy az eredmények kis mintán és változó módszertannal születtek, ezért a tényleges hatás mértéke csak korlátozottan általánosítható. Egy 2015-ös brit tanulmány hét kontrollált tanulmányból összesen 138 résztvevőt vizsgálva végül módszertani hibák (kis minták, túl rövid követési idő) miatt arra a következtetésre jutott, hogy
nem lehet megalapozottan igazolni a gyógyszeres beavatkozások érdemi hatását a visszaesések kockázatára.
A legújabb, véletlenszerűen kiválasztott résztvevőkkel végzett orvosi kísérletek sem szolgáltatnak egyértelmű, hosszú távú adatokat: egy 52 elkövető bevonásával végzett placebokontrollos vizsgálat rövid távon ugyan kimutathatóan csökkentette a gyerekek elleni szexuális bűncselekményekkel összefüggő pszichológiai kockázati tényezőket, de a tényleges bűncselekmények számát vagy a hosszú távú visszaesést képtelen volt felmérni. Összességében tehát vannak jelek arra, hogy a hormonális kezelések csökkentik a szexuális késztetést és talán a visszaesés kockázatát is, de a hatás mértéke, tartóssága és általánosíthatósága korlátozott.
