Régóta sokan próbáljuk meg megfejteni Orbán Viktor világát. Miként működik, miért sikeres több mint másfél évtizede ez a populista, gazdasági és társadalmi értelemben minden szempontból kudarcos világ?
Fontos kiindulásnak gondolom a megértés kísérletét, rémülten szemlélem azt az ordas indulatot, ahogy egymásnak feszül itthon (és sajnos máshol is) a két ellentétes politikai oldal, és már fel sem merül a miért kérdése, már nincs szándék a megválaszolásra.
Nézzük analitikus szemmel: mi a hajtórugója ennek a befelé forduló, kirekesztő, idegent gyűlölő, ellenséget képző hatalomnak? Mitől működik a szövetségeseket elutasító, az ócska komcsi diktatúrákat támogató, folyamatosan félelmeket generáló orbáni világ?
A megvilágosító bukások
Talán érdemes visszalépni a megoldás érdekében Orbán két nagy bukásához, a 2002-es és a 2006-os elveszített választáshoz. Mindkettő váratlan volt, és nehezen magyarázható, maguk a kihívók (köztük voltam én is) sem hittek igazán a győzelmükben. Ekkor határozhatta el Orbán, hogy más utat kell járni, nem a számára egyre inkább kudarcot jelentő polgári világ, parlamenti demokrácia útját. Innen datálható az „aki nincs velünk, az ellenünk van” mentalitás.
Orbán Viktor, miután leadta szavazatát a 2002-es választások első fordulójában
Fazekas István
Ez a két bukás jelenthette Orbán és közvetlen környezete számára a váltást, az eltökélt és könyörtelen szándékot a rendszerváltás eredményeinek felszámolására, egy új politikai szerkezet kialakítására. Ez az új orbáni modell már nem számolt a fékek és ellensúlyok rendszerével, a cél szentesíti az eszközt ócska hazugságára épített, a polgári demokráciát, a nyugati jóléti társadalmak minden elemét felszámolta. Első lépésként felszámolták az értékalapú politizálást:
Mérjük meg, hogy mit akarnak hallani a potenciális szavazók, és mondjuk azt, nem számít milyen áron, milyen következményekkel jár.
