Pénzeső hullott a DPK-tag Miklósa Erikára, egy Orbán Ráhel-közeli alapítványra és a NER kedvenc zongoristájára is a Szerencsejáték Zrt. nyereségéből

Nettóban is meghaladja az 1,3 milliárd forintot az összeg, amit a Szerencsejáték Zrt. bevételéből a nyári hónapokban szponzorációs támogatásként osztottak ki. A pénz bő fele egy eddig is busásan kitömött turisztikai alapítványnál landolt, de megkapta a szokásos 150 millióját Havasi Balázs zongorista cége, és jutott egy Tiborcz István-közeli magántőkealapnak is. Nézzük, kik azok, akik lottóötös nélkül is nyertek!

Három hónap alatt, júniustól augusztusig nettó 1,322 milliárd forintot szórt szét 23 kedvezményezett között a Szerencsejáték Zrt. támogatásosztó leánycége. A Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. rendszeresen – igaz, sokszor több hónapos késéssel, tömbösítve – közzéteszi a listát, hogy az állami szerencsejáték-vállalat bevételéből mely cégnek, alapítványnak, szervezetnek mekkora támogatást nyújtott. 

Október második felében került fel a honlapra a három nyári hónap listája. Eszerint júniusban nettó 240 millió forintról kötöttek szerződést négy kedvezményezettel, júliusban hat cég és szervezet között osztottak el nettó 155 milliót, de a csúcs az augusztus volt, amikor 13 partner örülhetett az ingyenpénznek, méghozzá jelentős összegnek, összesen nettó 926,16 millió forintnak.

https://hvg.hu/itthon/20250703_szerencsejatek-zrt-szponzoracio-tamogatas-mob-csetenyi-tiborcz-meszaros

Ezúttal sem törekedtek a Szerencsejáték Zrt. ítészei az arányosságra, hiszen a 3 hónap alatt 23 szervezettel kötöttek támogatási vagy szponzorálási szerződést – előbbi áfamentes, utóbbinál áfával növelt az összeg – összesen nettó 1,322 milliárd forint értékben, de az összeg több mint fele egy szervezetnél landolt. Annál, amelyik az elmúlt 10 évben is messze a legtöbbet ingyenpénzt kapta. 

Hozzászólások