A Deák téri Evangélikus Gimnáziumban szerepet játszanak a történelmi hagyományok abban, hogy már évek óta az ország egyik legjobb egyházi középiskolája?
Igen, az iskolaépület, ahol jelenleg is működünk, 1864-ben épült, később innen vált ki a Fasori Evangélikus Gimnázium. A Deák téri iskola 1952 és 1992 között állami használatban volt, ezután került vissza az egyházhoz, és az elődöm, Schulek Mátyás ezután kezdte újraépíteni a közösséget, a tanári kart. A koncepció az volt, hogy legyen ez keresztény szellemű, kis létszámú iskola, próbáljunk olyan légkört kialakítani, ahol jól érzik magukat a gyerekek, a tanárok. Ez a kiindulási alap nagyon jó eredményeket hozott.
Milyen képzési rendszerben működik az iskola?
Összesen tizenkét osztályunk van nyolc- és négyosztályos képzési rendszerben: ötödiktől nyolcadikig egy-egy osztály, kilencediktől kettő-kettő működik minden évfolyamon – innentől van „profiljuk” az osztályoknak. Nyelvi emelt vagy reál tagozatot lehet választani, utóbbi emelt biológiát vagy matematikát jelent. Tizenegyediktől indulnak a fakultációink, amelyek segítenek felkészülni a pályaválasztásra. Szándékosan nem akartunk az ötödikes osztályoknak határozott profilt adni, hiszen akkor még nagyon kicsik a gyerekek, sokat alakulnak, nem szabad belekényszeríteni őket túl hamar az elköteleződésbe. Azoknak a kilencedikeseknek, akik még bizonytalanok abban, hogy pontosan milyen irányban menjenek, a nyelvi emelt tagozatot ajánljuk; tulajdonképpen olyan, mint egy nyitott ajtó, mert nyelvtanulásra mindenkinek szüksége van, a specializáció kiválasztásáig pedig még marad két évük.
https://hvg.hu/360/20251027_HVG-Top-100-gimnazium-kozepiskolai-rangsor-2026-oktatas-felveteli
Nem okoz problémát az újonnan beiratkozó kilencedikeseknek, hogy már meglévő közösségbe érkeznek?
Előfordul, hogy a szülők megijednek ettől, ugyanakkor az osztályfőnökök sokat tesznek a közösségépítésért, hogy az újak is hamar integrálódhassanak. Másrészt egy osztály életében a nyolc együtt töltött év nagyon hosszú, az ellankadt lendületet képesek felrázni a lelkesedésükkel a felvételivel bekerült kilencedikesek.
Mennyire jellemző az ide bekerülő gyerekekre – akár már az egészen kicsikre is – a céltudatosság, az elkötelezettség valamely tudományterület iránt?
Sok diák nagyon határozott elképzelésekkel jön, ami aztán gyakran egészen megváltozik. A serdülés hatalmas változásokat hoz nemcsak az idegi kapcsolatokban, de érzelmileg, érdeklődésben, motivációban is. Ezt hagyni kell. Arra is akad példa, hogy a szülőknek van erős pályaképük – ilyenkor feladatunknak tekintjük segíteni a családokat, hogy hagyják a gyerekeket választani, ne égjenek rájuk az elvárások.
Miként zajlik a felvételi, és mennyire érvényesülnek benne a vallási szempontok?
HVG középiskolai rangsor 2026
Már kapható a HVG Középiskola 2026 című kiadványa, amelyben közöltük a magyarországi gimnáziumok TOP100-as listáját is. A rangsort a főbb érettségi tárgyak 2024 tavaszi eredményei, a kompetenciamérések adatai és az adott iskolák diákjainak a felvételi pontszámai alapján állítottuk össze. A rangsorokat és részrangsorokat folyamatosan mutatjuk be a HVG online felületein is, továbbá számos interjút, cikket közlünk, amivel elsősorban az iskolaválasztás előtt álló családokat próbáljuk segíteni a döntésben.