Húszéves korától fényképezett, és az élete végéig nem hagyta abba. Kevés ennél benkősebb dolgot lehetne elképzelni. Számára a fotózás nem valamiféle tevékenység, szenvedély, kifejezési forma volt csupán, hanem a létformája lett és maradt több mint hatvan éven át. Olyan természetes és elengedhetetlen volt számára, mint a lélegzetvétel. Mintha csak neki találták volna ki a kamerát.
Benkő Imre, a magyar fotográfia meghatározó egyénisége 82 évesen halt meg. Páratlan életművének elemzése esztétákra, művészettörténészekre, fotótörténészekre vár. A temetésén Kincses Károly fotómuzeológus mondta róla: Méltó élet, méltó halál. 1943-ban Kispesten született, és a szürke fények hónapjában, október 15-én hunyt el pesterzsébeti otthonában. A halála előtti napokban vidékre utazott és természetesen fényképezett, majd leadta a negatívokat a laborba, otthon pontosan elkönyvelte az archívumába az útról és a fotóiról a fontos tudnivalókat. S ahogyan hat évtizeden át esténként, azon a napon is nyugovóra tértek élete társával, de Benkő reggel már nem ébredt föl. Átaludta magát a másik világba.
Csöndes, szelíd, kutató tekintetű emberként ismerte meg, aki a közelébe került. És az is volt, de makacs, önfejű és a sorba soha be nem illő is.
