„Egész életet áldozott rá, hogy ne gróf legyen, ne is lássuk grófnak" – az Esterházy-brand, ahogy Nádas Péter látja

„Ha akart volna, Haydn biztosan meg tudott volna az Esterházyaktól szabadulni. Mozart vagy Beethoven nem nyelt volna tőlük ennyit” – írja Nádas Péter Halott barátaim című új könyvében. A szöveg Esterházy Péter Haydnról írt revüjéből is ismerős.

„Alkotóként azzal a dilemmával szembesültünk, hogy egy őrült hullarablós Tarantino-történetet állítsunk színpadra, vagy a kortárs magyar irodalom egyik legnagyobb írójának a szövegével és a fejével gondolkozzunk, vagy csak abszurd szkeccseket tegyünk egymás mellé a színészekkel. Végül arra jutottunk, hogy ezt csináljuk meg egyben” – így nyilatkozott Kovács D. Dániel rendező Esterházy Péter 33 változat Haydn-koponyára (a mű itt olvasható) című színpadi művéről a bemutató előtt, 2021 októberében. Alkotótársaival ehhez tartotta magát.

Az Örkény Színház most felújította a darabot, ami becsülendő gesztus, ám nem kockázatmentes. Az író 2016 júliusában elhunyt, és amióta személyes jelenléte hiányzik – rettenetesen hiányzik – a közéletből, megcsappanóban van az érdeklődés a művei iránt, annak bizonyítékaként, hogy az olvasói, nézői feledékenységnek nincs ellenszere. Másrészt az Esterházy-színművek verbális humora, szövevényes utalásai, váratlan poénjai, könnyed tánclépései a történelmi korok fölött nem csupán színésztől, rendezőtől várnak el kreativitást, hanem a közönségtől is. Főleg azoktól, akik gyanútlanul tévednek be valamelyik előadásra.

„Nincs ugyan két ország, de igény van rá, mert ezekkel a klisékkel egyszerűbb élni” – Esterházy Péter válogatott interjúi

„Önmagában az, hogy az ember van, hogy élek, azt annyira jónak találom, hogy ahhoz képest a hazámnak az idiótaságai, azok bagatell dolgok” – mondta 60 évesen Esterházy Péter, holott az idiótaságokat soha nem bagatellizálta. A 2016-ban elhunyt író interjúiból a Magvető Kiadó válogatott.

Hullarablás, írói szövegek, szkeccsek egybefűzve, vegyük sorra őket, az elsővel kezdve. Haydn 1809. május 31-én Bécsben hunyt el, amikor a várost Napóleon csapatai megszállták. A zeneszerzőt másnap a gumpendorfi temetőben gyorsan elföldelték. Csakhogy egyik rajongója, Joseph Carl Rosenbaum – aki történetesen éppúgy az Esterházy család szolgálatában állt, mint Haydn – néhány nappal később kiemelte a sírból a koponyát, úgymond tudományos céllal. Esterházy Miklós az őt hűségesen szolgáló zeneszerzőnek méltó sírhelyet óhajtott emelni, ám a kihantolásnál szembesült a koponya hiányával. Igyekezett visszaszerezni, és a tettes látszólag készségesen vissza is szolgáltatta – csak éppen nem az igazit, hanem másvalakiét.

A barbár história később megannyi fordulatot vett, Haydn koponyája és a földi maradványok csak 1954-ben találkoztak ismét. Sőt Kismartonban a szarkofágban nem is egy koponya van, hanem kettő, az eredeti és egy ismeretlené.

Hozzászólások