Ha egy véletlenszerűen kiválasztott járókelőnek nekiszegeznénk a kérdést, hogy miből készül és hogyan működik egy robot, valószínűleg azt mondaná: fémből van, és elektromosságra van szüksége a működéséhez. A szakértők viszont azt felelnék, hogy a robotikai vezérlőrendszerek elektronikus áramkörökből állnak, amelyeket különféle szenzorokhoz kapcsolnak – a fényérzékelésen és távolságmérésen alapuló távérzékelőktől (lidar) a kamerákon át egészen az elektronikus bőrökig –, az energia forrása pedig a hagyományos akkumulátoroktól a hidraulikus szivattyúkig terjed – írja a robotika egyik elismert szakértője, Aude G. Billard. A Lausanne-i Műszaki Egyetem professzora a Science folyóirat hasábjain nemrégiben publikált egy olyan kérdésről, amelyre egyelőre nem sok figyelmet fordít a tudományos közösség: a robotok és a fenntarthatóság közötti kapcsolatról.
A fejlesztőknek egyre inkább számolniuk kell azzal, hogy az áram előállítása ma még nagyrészt nem fenntartható energiaforrásokra épül, és hogy a szenzorok és elektronikai alkatrészek gyártásához drága ritkaföldfémekre van szükség, amelyeket adott esetben olyan harmadik világbeli országokban kell kitermelni, ahol a politikai bizonytalanság mellett a munkaerő kizsákmányolása is a mindennapok része.