Ritka az olyan elemzés, amely a magyar politikát nem intézmények, szabályok vagy programok felől, hanem vezetési logikákon keresztül próbálja megérteni. A Méltányosság Politikaelemző Központ HVG-n megjelent írása ezért fontos vállalkozás: kimondja, hogy a hazai politikai verseny ma elsősorban vezetők között zajlik, és csak másodsorban programok között. Ez alapvetően helyes felismerés.
A probléma ott kezdődik, ahol a vezetés elemzése karakterleírássá egyszerűsödik. A cikk központi kerete – kompetencia, integritás, hitelesség – első pillantásra korszerű és nemzetközileg is jól beágyazott, ám az érvelés előrehaladtával háttérbe szorul az, ami a vezetést valóban érdekessé és politikailag hatékonnyá teszi: a vezető és követői közötti élő, kölcsönös és folyamatosan változó viszony. Ebben a formában a vezetés nem dinamika, hanem címke lesz – és épp itt kezd elfogyni az elemzés ereje.
Nem az számít, amilyennek az elemzők látják a vezetőt
A Méltányosság elemzése joggal hivatkozik egy friss nemzetközi kutatásra. A különbség azonban lényeges: míg a kutatás a választók fejében létező vezetőképet vizsgálja, addig a HVG-cikk szerzői saját értelmezésük alapján osztanak vezetői bizonyítványt. Ez pedig a vezetéskutatás egyik jól ismert zsákutcájához vezet: ahhoz a gondolathoz, hogy a vezetés megragadható stabil személyiségjegyek listájaként.
