Mindig is azt csinálta, amit akart. Méghozzá a maga módján, a lehető legjobban. Halála olyan volt, mint az élete – egy műalkotás. A Blackstart nekünk készítette, búcsúajándékként
– írta ki a Facebookra a David Bowie pályáját végigkísérő producer, Tony Visconti tíz évvel ezelőtt. Ő azon kevesek egyike volt, akik tudtak a zenész betegségéről. A világ ugyanis nem is sejtette, hogy Bowie akkor már másfél éve májrákkal küzdött.
Annyit tudtunk, hogy 2016. január 8-ára, a 69. születésnapjára jön ki az új album, ami az előzetesek szerint kicsit sötét, kicsit fura, kísérletező, jazzes hangzású lesz. A Blackstar valóban ilyen lett: felkavaró és önmagában is zseniális.
https://www.youtube.com/watch?v=kszLwBaC4Sw&list=RDkszLwBaC4Sw&start_radio=1
Ám két nap múlva, amikor Bowie halálhíre bejárta a világot, az egész elmúlás tematika vagy az olyan sorok, mint a Lazarusban énekelt „Look up here, I'm in Heaven”, hátborzongatóan új értelmet nyert.
A Blackstarról ekkor, két nappal a megjelenése után derült ki tehát, hogy az tulajdonképpen a poptörténet egyik legfontosabb szereplőjének a saját halálára írt, nagyon is átgondolt búcsúüzenete. Olyasmi, mint mondjuk Mozart Requiemje. Egy utolsó nagy mű, egy csodálatos búcsú, amin a haláláig dolgozott a művész. A Mozart-párhuzam persze több helyen sántít, mert ő felkérésre, és nem a saját temetésére írta a Requiemet, ráadásul be sem tudta fejezni (meg egyébként is tele van jól hangzó, de nem igaz legendával az a sztori, főleg Peter Shaffer Amadeus című színdarabjának, illetve az ebből készített nagyszerű Milos Forman-filmnek köszönhetően). Bowie viszont önmagának komponálta a konceptlemezt, toborzott hozzá New York-i jazz-zenészeket, és összeállt az albumot felvezető klipek készítésére Johan Renckkel.
https://www.youtube.com/watch?v=y-JqH1M4Ya8&list=RDy-JqH1M4Ya8&start_radio=1
Ha már klipek. A Blackstar és a Lazarus nem is klip, inkább két elképesztő, szürreális minifilm, amelyeket sokan a Bowie-életmű – a színház, a divat, a pantomim, a film- és a képzőművészet, és persze a popzene számtalan ágából összeálló sajátos varázslat – egyfajta megkoronázásának is tekintenek.
„A Blackstar című dal az események tükrében nem véletlenül lett a legelső kislemez, hiszen megadta azt a hátborzongató alaphangulatot, ami mintha egy popsikereken, filmeken, divatirányzatokon, egyszóval az e világon túlról hozzánk szóló próféta, egy nem mások fényét visszaverő, hanem önmagában álló fekete csillag műve lenne” – méltattuk a művet tíz éve (bővebben itt).
A megcsavart Lázár-történetben pedig (a már emlegetett Lazarus című dalban) pedig Bowie egy kórházi ágyból, bekötött szemmel, félig lebegve énekli, hogy ő már a mennyekben van. Ahogy anno írtuk, „Bowie olyan Lázár, akit nem Krisztus, hanem az életműve támaszt majd fel újra és újra”.
Bowie 1987-ben.
AFP / MARTINA HELLMANN
Lehet persze, hogy ebbe a Bowie-búcsúba is belevetítettek a rajongók jónéhány mágikus elemet.
Visconti például azt állítja, a halála előtti hetekben Bowie még írt és rögzített öt új dalt, és hogy körülbelül egy héttel halála előtt az énekes felhívta, mert a Blackstar folytatását tervezte.
