Tizenkét évvel ezelőtt a Fiumei úti temetőben Tarr Béla ezekkel a szavakkal búcsúzott nagyapámtól, Jancsó Miklóstól: „Nélküled ma más lenne a világ.” Most én is ezzel búcsúzom tőle. Béla sosem tanított a Színház és Filmművészeti Egyetemen, de amikor a hatalom lerohanta és bedarálta az intézményt, egyszer csak megjelent a FreeSZFE-n, és támogatott minket, ahogy tudott. Workshopokat tartott, személyével és kapcsolataival segítette, hogy diplomához jussunk, és amikor nem volt elég pénz a diplomafilmjeinkre, akkor elárverezte a Sátántangó munkakópiáját, hogy abból forgassunk.
2011-ben úgy döntött, hogy A torinói lóval mindent elmondott, és pontot tesz az életművére 56 éves korában. Ez abból a mély és rendíthetetlen meggyőződéséből eredt, amivel a filmjeit is csinálta: élet-halál kérdése volt számára a film, nem ismert benne kompromisszumot. Eszközként tekintett rá, amivel ezt a mocskos világot valamivel jobbá lehet tenni. Egész életét ennek szentelte, és életművének lezárása után is tovább dolgozott azon, hogy ennek a gondolatnak éljen a tanításon keresztül. Világszerte rengeteg tanítványa van, mindegyik projektet saját filmjeként kezelte, oda adással és kompromisszum nélkül segített minket.
