Hajlamosak vagyunk akár már egy tulajdonságot is valamilyen rendellenesség tüneteként értelmezni – kis túlzással ma már mindenki gyerekkoritrauma-specialista, nevelési szakértő, és biztosra veszi, hogy bipoláris, akinek hangulatingadozásai vannak, autista, aki visszahúzódó, ADHD-s, akinek szórt a figyelme, „bordi”, aki impulzív, vagy „nárci”, aki önző. Márpedig nemcsak a hézagos ismeretekre épülő kategorizálás, de még egy helyesen felállított diagnózis is lehet stigmatizáló erejű. Az is előfordul, hogy utóbbit az érintettek önfelmentésként használják – figyelmeztet Rubovszky György Zsolt klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, aki szerint a mentális betegségekről gyakran egészen eltérő információk keringenek a médiában és az online világban.
Félreértett narcizmus
Így van ez például a narcizmussal is, amely mostanra szitokszóvá lett, ám a szakember szerint ebben a formájában nagyon félrevezető.
„A köznyelv a narcisztikus kifejezést lényegében a narcisztikus pszichopatával azonosítja, aki áttipor a másikon és kevéssé él meg érzéseket, de ez valójában csak az egyik szélsősége a spektrumnak.
A narcisztikus dinamika nemcsak agresszív és harsány módon tud megjelenni, hanem olykor szorongóan, befelé fordulóan is. Az alapdinamikája a hasításra épül: saját magát annyira elfogadhatatlanul leértékeli és elutasítja, hogy ezeket a negatív érzéseket kvázi egyáltalán nem akarja megélni. Emiatt a leértékelt személyiségrésze mellé »felépít« egy másik, grandiózus énképet is, amihez sokkal pozitívabb élményeket tud társítani a lelkében, azonban ez a grandiózus énkép is frusztrálóvá válik az elérhetetlensége miatt.
Ezek után lényegében két út áll egy narcisztikus karaktervonásokkal élő személy előtt. Egyrészt óvhatja magát a leértékeltségélménnyel járó rossz érzésektől úgy, hogy kívülre, a másikra vetíti mindazt, amit magában nehezen visel el: ügyetlenséget, sikertelenséget, szorongásokat. Ez a dinamika valójában azt jelenti, hogy a környezetével fog úgy bánni, ahogy – észrevétlenül, belül – magával is bánik: lenézi, leértékeli, bántja. Így a »valóság grandiózus felét« látszólag magánál tarthatja, tehát magát erősnek és ügyesnek élheti meg.
Másrészt vannak azok a narcisztikusok, akik nem a nyílt agresszió eszközét választják, hanem saját fantáziavilágukon belül maradva annyira félnek a leértékeltségélménytől, hogy szorongva elkerülik a számukra potenciális megszégyenüléssel fenyegető helyzeteket. Ezek az emberek csöndesek, látszólag semmi olyan viselkedést nem mutatnak, ami a köznyelv szerinti narcizmus jellemzője, miközben ugyanazon grandiózus elvárás nyomja az ő lelküket is, ami nem enged hibát a világban.”
https://hvg.hu/hvgkonyvek/20251228_Mi-all-a-narcizmus-hattereben
Hangulatzavar, személyiségzavar, fogalomzavar
Gyakran a hangulatzavar és a személyiségzavar kifejezéseket is felváltva vagy egymás szinonimájaként használjuk – hasonlóan helytelenül, teszi hozzá. „Ha személyiségzavarról beszélünk, a személyiség alapstruktúráinak a szintjén jelenik meg a probléma, ami miatt az érintettek az önképük, az identitásuk, az indulat- és érzelemszabályozásuk vagy éppen a társas kapcsolataik terén élnek meg jelentős nehézségeket. Sokszor találkoznak nehezebb érzésekkel, haraggal, dühvel, amelyeket nagyobb kihívás kezelniük.
Ezek az érzések egészségesen is ismerősek lehetnek, a személyiségzavarok esetében azonban gyakoribbak, intenzívebbek, és a páciensek jobban ki vannak szolgáltatva nekik.
