Negyvenévesen az ember elkezdi érezni a halál szagát. A hónalj, a láb és az ágyék szagosodása persze korábbi keletű és általános jellemzője két lábra állt fajunknak, úgyhogy szükségtelen is bármiféle viccelődésbe bocsátkozni, miszerint a halál szaga akkor csap arcul, mikor levesszük a cipőnket vagy mikor a tömeg beletaszít a buszon mellettünk fogódzkodó lucskos hónaljába. Ha az ember elmúlt negyven éves, csak megkapirgálja körmével a szemöldökét, a haja tövét, végighúzza ujjbegyét a füle mögött vagy a szeme árkaiban, majd kezét észrevétlenül az orrához tartja, és a romlandóság finoman savanykás lehelete lopódzik be orrlikain.
Persze az erőteljesebben szagló hajlatok aromája is mutat némi változást, de nehéz ezt olyan vegytisztán kiérezni, mint a váratlanabb helyek szimatanyagának vételezése esetén. A sejtekből feltartóztathatatlanul elindul valami elöregedési folyamat, és nem nyugszik, amíg a bőrfelszínre jutva diszkréten ki nem hirdeti ítéletét. Mintha egy bizonyos életkor felett mindenkin fel lenne tüntetve a felirat: ROMLANDÓ.
Márknak volt egy barátja, aki állította, hogy megérzi a halál szagát. Egyszer meglátogatta a nagyanyját, s mikor puszit adott neki, megcsapta orrát az a fura, émelyítő illat. Járkált körbe a lakásban, és a szag forrását kereste, mert nagyanyó akkoriban már rendszeresen félrepakolt mindent, és robbanékony csomópontokat épített ki a lakásban. Sajt és felvágott folyós, penészes maradványai kerültek elő a gardrób egyik ritkán használt ajtaja mögül, nejlonharisnyákat kellett késsel kifejteni a mélyhűtő jégbörtönéből, de az is előfordult, hogy a konyhában sűrű füst közepette sütögette a mosogatószivacsot, vagy kiette a vázából a virágot, mondván, kicsit fonnyadt a zöldség, ámde roppant ízletes.
Az új szag, amit Márk megérzett, nem volt kifejezetten kellemetlen, és gócpontja sem igen volt, sem vázába berohadt csokor, sem a ruhákat diszkréten átitató vizelet és fostosság aromája. Márk ismerőse hiába szimatolt, csak annyit sikerült kiszűrnie, hogy a szokatlan szaganyag erősödik, amint nagyanyja közelébe ér. Rá pár napra holtan találták szegényt, hátrazuhant a konyhában, és betörte a fejét. A begyújtott gázsütő már izzott, amikor a házmester rátörte az ajtót.
Bilincshangulat – A Medián friss kutatása alapján a magyarok jelentős része bíróság elé állítaná a volt miniszterelnököt, a HVG által megkérdezetett jogászok pedig egyöntetűen állítják: Orbán Viktort utol is érheti az igazságszolgáltatás, ha bizonyíthatóan közreműködött a törvénysértésekben. Ugyanakkor ez csak törvényes úton történhet, és nem is egyik napról a másikra.
Sírós-pityogós – A „NER plakátosa”, Balásy Gyula sokszoros milliárdos könnyek közt jelentette be, hogy lemond cégei egy részéről az állam javára. Péntekig a Nemzeti Vagyonkezelőhöz még nem érkezett meg Balásy felajánlása. Fontos üzenet lesz Magyar Pétertől, hogy mihez kezd Balásy vezeklésével.
Osztó-fosztó – Egyre nagyobb hullámokat vet a Nemzeti Kulturális Alap körüli botrány. Volt egy 17 milliárd forintos kifizetés, amelynek részleteit titokban tartották, amíg egy informátor ki nem tálalt. A pénzeket pályázatok nélkül, politikai szempontok alapján osztották, Kis Grófótól Fásy Zsülikéig és Pataki Attiláig sok a kormányzatnak kedves művész is kapott. Az NKA felügyelőbizottságának tagjai sorra lemondtak, mondván, őket is átverték.
Tényerózió – Megszűnik a Tények a TV2-n. Vaszily Miklós vezérigazgató szerint a márka eróziója miatt van szükség a megújulásra. A műsor 2010 után fokozatosan a rogáni propagandagépezet fontos elemévé vált. A bejelentésre Magyar Péter is reagált, megemlékezve arról, hogy a „híradó” egyszer „külön adást és szakértőt szentelt az egyik testrészének”.