Öcsémet néhány hete Kárpátalján, a sarki boltból vitték el katonának. Jelenleg a kiképzése folyik, szűk két hónap, és – ha nem történik valami – kiviszik a frontra. Ahonnan tudjuk: vagy hazajön, vagy nem. Hónapok, évek óta, sőt egész életünkben ebben a szorongó, reménykedő posztszovjet térségben abban bíztunk, hogy „majd történik valami”, „majd lesz valahogy”. Ritkán volt esély arra, hogy az életünket meghatározó döntésekre hatással lehessünk.
Idős anyám mozgásképtelen. Romos házban él ugyancsak Kárpátalján, egyre gyakoribbak itt az orosz dróntámadások. Már nem tudja ellátni magát, több évtizedes emigráció után hazaköltöztem hozzá, ápolnom kell.
A házat a feje felett nehéz megcsináltatni: nincs pénz, nincs munkáskéz. Az utcánkból eltűntek a férfiak: már mindenki a fronton van, csak a gyerekek és a nagyon idősek maradtak itthon.
Háború Ukrajnában
2022 óta tart az orosz-ukrán háború. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
