Miközben alig csitul a vita, hogy a megfelelő ember került-e a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal élére, egyre égetőbbé válnak azok a kérdések, hogy a szervezetet, a jogszabályrendszert és a bírósági apparátust kellően ütőképessé tudják-e tenni.
„Tudjuk, hogy sokan közületek más döntést hoztak volna. Ezt tiszteletben tartjuk. Egyet kérünk: adjuk meg Unger Annának és az NVVH-nak a lehetőséget a bizonyításra. Ne előre ítéljünk. Ítéljünk az elvégzett munka és az eredmények alapján” – írta a Tisza országgyűlési frakciója a párt levelezőlistáján regisztrált szimpatizánsoknak azután, hogy lecsapott a népharag, amiért nem Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi vezetője lett a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöke.
A HVG-hez eljutott furcsa levélben a népakarat kielégítésére azt is megígérték, hogy a szükséges jogszabály-módosításokkal felgyorsítják a büntetőeljárások nyomozati és bírósági szakaszát, mert „nem fogadjuk el, hogy „5-10 évig kelljen várni az eredményre”. Unger egyik legtöbb kritikát kiváltó nyilatkozata ugyanis az volt, amelyben jelezte: egyetlen ügyükben sem lehet jogerős ítéletre számítani az első, hatéves elnöki ciklus alatt.
A „bilincs, bilincs, rács, rács”-ígéret bűvöletében tartott Tisza-szavazók sokasága most szembesül azzal: a legjobb vagyonvisszaszerzési hivatal sem hozhat gyors eredményt a bíróságok megerősítése nélkül. A bírák szerint ehhez megfelelő jogszabályi keretek, jól működő minisztérium, a Fővárosi Törvényszék létszámhiányának megoldása és nem utolsósorban sok pénz kell.
Nem sokat segítettek a Tiszában csalódott szimpatizánsok lelkiállapotán a vezetők nyilatkozatai, például Magyar Péteré sem, amelyekben azt próbálták megértetni az emberekkel, hogy egy ilyen horderejű hivatal elnöki pozíciója nem népszavazáson vagy a közösségi oldalak bejegyzései alapján dől el, hanem a felkent országgyűlési képviselők mérlegelésével. Akiket utóbb számon lehet kérni, ha rossz döntést hoztak.
A magyar társadalom sérült lelkivilágának lenyomata, hogy a jelek szerint még a Tisza-szavazók sem bíznak az általuk megválasztott honatyák ítéletében
– bizonyára ahhoz szoktak az elmúlt 16 évben, hogy az Országházban önálló gondolkodás és lelkiismeret nélküli szavazógépek ülnek.
Csak a repülőútra 25 millió forintot költhettek.
