A Kihalt falvaink című kötetben sok kép segít érzékletessé tenni az elmúlást.
Lehet, hogy a községek élete változatos, de a haláluk hasonló – derül ki a HVG munkatársainak könyvéből. Az ország különböző részein elnéptelenedett falvak a modernizáció áldozatai lettek. Nehezen lehetett megközelíteni őket, mert nem épült aszfaltút, hiányzott a vízvezeték, a csatorna, és előfordult, hogy még az áram sem érkezett meg oda.
Az óvodát, iskolát ilyen körülmények között nem lehetett fenntartani, a szülők mentek a gyerekek után a közeli nagyobb községbe vagy városba, s egyre inkább elöregedtek a települések. S ha az öregek is kihaltak, akkor a természet vette birtokba az egykori falvakat.
A Gánt melletti erdőben egy kis temető emlékeztet arra, hogy itt valaha település volt. Sírkeresztjeinek többségén ugyanaz a dátum szerepel: 1945. március 16. Ekkor lőtték le a szovjet katonák a Kápolnapusztán talált szinte összes férfit. A cikk a hazai eltűnt falvakról szóló sorozatunk első írása.
Persze mesterséges átalakítás is tett néptelenné községeket, mint a bauxitbányászat térnyerése, vagy Magyarország egyetlen lengyel közösségének, Derenk településének eltüntetése, ahová a legenda szerint Horthy Miklós számára terveztek medvevadász-rezervátumot.
A szerzők érdeme, hogy
a különböző falvak hasonló halálát egyedivé tudták tenni,
megragadták egy-egy helység jellemzőit, akár a történetén, akár a valaha ott élt embereken keresztül. S néha még segítségre is leltek, kísérőkre, akik el tudták mesélni a pár évtizede néha még félezres lakosságú település életét.
Vannak vidékek legbelül
– Kányádi Sándor sorai mintha ezeknek az egykor e falvakban élt embereknek az érzéseiben köszönnének vissza.
Az elmúlást szépen érzékeltető szöveg mellett elhagyott házak, templomok, sírkövek képei teszik érzékletessé az elmúlást. S a kihaló községek száma valószínűleg a jövőben tovább növekszik: ma 135 község van Magyarországon, ahol száz főnél kevesebben élnek.
