Bankárkörökben sokak meggyőződése, hogy szabad távozását a Magyar Nemzeti Bank (MNB) éléről Orbán Viktor nem adta könnyen s ingyen Matolcsy Györgynek. Tény, hogy a mandátuma végéhez közeledve teljes miniszterelnöki vértezetében emelte az egekbe. Tavaly januárban a Lámfalussy Sándorról elnevezett konferencia nemzetközi közönsége előtt ekként méltatta: „Ma hallottuk utoljára jegybankelnökként köszönteni a Lámfalussy-konferencia közönségét Matolcsy Györgytől. Azt tudjuk mondani a jegybankelnök úrnak, hogy ez még nem a történet vége. A Terminátor című filmből megtanulhattuk, hogy nincs végzet, csak ha bevégzed. Ez azonban még odébb van. Biztos vagyok abban, hogy az elnök úr továbbra is jelentős, meghatározó szereplője marad a magyar gazdaságpolitikai gondolkodásnak. Ebben a minőségében – a mai konferenciát is ideértve – köszönettel tartozunk neki az elmúlt bő tíz évért. Az örökség, amit az elnök úr itt hagy, a legnagyobbak közé emeli, magyar összefüggésben Széll Kálmánt, Wekerle Sándort vagy éppen az első jegybankelnököt, Popovics Sándort kell említenem. Matolcsy György korszakos gazdaságpolitikus és korszakos jegybankelnök. Köszönjük szépen a munkáját!”
Azt, hogy Matolcsy György valóban kiérdemli-e a korszakos gazdaságpolitikusi titulust, egyelőre hagyjuk függőben. Maradjunk annyiban, hogy 2010–2013 között nemzetgazdasági miniszterként a nevéhez kötődik egyebek mellett
- a magánnyugdíjpénztári vagyon lenyúlása, egy részének a költségvetésbe csatornázása és elköltése,
- a banki különadó, a szektorális különadók sokasága,
- a Nemzetközi Valutaalap kipenderítése 2010 nyarán, majd álszent behívása 2011 novemberében, annak kiszivárogtatása előző nap egy üzleti ebéden a Goldman Sachs munkatársainak,
- ezt követően a magyar állampapírok leminősítése bóvliba,
- a forint leértékelődése, amit Egyensúly és növekedés című könyvében megideologizált,
- a 27 százalékos, világrekorder áfa,
- a megszorításokban bővelkedő Széll Kálmán-terv
- és megannyi újszerű, az ő szóhasználata szerint unortodox megoldás.
Mindezek együttes hatására a 2008–2009-es válság után a magyar gazdaság az utolsók között érte el ismét a krízis előtti szintet.
A Matolcsy által alkalmazott eszközök megítélése persze nem egyértelmű, máig vannak lelkes hívei, támogatói, egyes megoldásainak követői is.
Ha pedig azt vizsgáljuk, hogy jegybankelnökként mennyiben tekinthető korszakos jelentőségűnek Matolcsy György, még hosszabb lista köthető a nevéhez:
- a 2013-as beiktatása után tartósan laza, a növekedést támogató monetáris politikát hirdetett;
- sikermutatóként állította be, hogy az MNB a kamatcsökkentés és a forint leértékelődése következtében nyereséges lett;
- a jegybanki funkciókon túlterjeszkedve előbb az Értéktár-programot hirdette meg 2018-ig, 30 milliárd forintos keretösszeggel, amit az MNB felügyelőbizottsága (fb) 2014-ben szóvá is tett;
- három év alatt összesen 266 milliárd forintot a költségek között elszámolva hat alapítványba vitt ki, meglovagolva a jegybanktörvény módosítását, amely a nyereségről való döntést az MNB igazgatóságának engedte át, és kihasználva azt a helyzetet, hogy az MNB-nek 2014 májusától egy évig nem volt fb-je;
- késve és rosszul reagált az inflációra, ami a Covid előtt, 2019-ben már mérhetően gyorsult; miniszterelnöki kérésre háromezer milliárd forintos keretösszeggel újraindította a 2017-ben lezárt növekedési hitelprogramot, nullaszázalékos kamattal, ami a hitelek kifutásáig veszteséget okoz az MNB-nek;
- beindította 2019 nyarán összességében 1550 milliárd forintos keretösszeggel a növekedési kötvényprogramot is; a többségében bóvli minősítésű, a banki hitelezésből kiszorult és – legalább fele részben – a kormányzati klientúrához közeli vállalatok kötvényeinek 50-70 százalékát az MNB vásárolta fel, szintén tartós veszteséget okozva,
- miniszterelnöki kérésre megnövelte az MNB aranytartalékait; az arany áremelkedése – amíg tartott – elfedte azt a sajnálatos tényt, hogy az arany kevésbé likvid, mint a kiváló minősítésű állampapírok, nem kamatozik, viszont költséges a tartalékolása;
- az euró magyarországi bevezetésének olyan keretrendszerét dolgoztatta ki a stábjával, amely egészen addig elhalasztaná a közös valuta átvételét, amíg Magyarország fejlettsége el nem éri az uniós átlag kilencven százalékát;
- meghirdette 2021-ben a Szabadság téri MNB-székház felújítását 54 milliárd forintos ráfordítással és azzal az ígérettel, hogy a költségeket az MNB nyereségéből fogja fedezni, holott a jegybank már abban az évben 57 milliárd forintos veszteséget produkált; a rekonstrukció nem készült el határidőre, költségei megduplázódtak;
- az infláció gyorsulása ellenére, amit az MNB Inflációs jelentése is prognosztizált, 2022 szeptemberében bejelentette, hogy 13 százalékon lezárja a kamatemelési ciklust, ezzel felkínálta a forintot a pénzpiaci spekulációnak;
- a spekuláció megdrágítása végett és a forint védelmében októberben a monetáris tanács öt százalékponttal megemelte az irányadó kamatot, elválasztva az alapkamattól;
- összességében az MNB irányadó kamata volt a legmagasabb az EU-ban és a magyarországi pénzromlás a legnagyobb mértékű;
- működése utolsó szakaszában, 2019-től 2025 márciusáig – a máig tartó hatásokat is beleértve – nagyjából háromezer milliárd forint veszteséget okozott az MNB-nek, végső soron az adófizetőknek.
Szakmai körökben e döntések minősítése sem egységes, és a végső szót nem a HVG fogja kimondani róluk. Címszavas felidézésükkel csupán azt jelezzük, hogy a magyar gazdaság 2010–2025 közötti időszakának meghatározó személyiségét, aki miniszterként és jegybankelnökként a gazdaságpolitika fő formálója volt, Orbán Viktor hazánk legnagyobb alakjai közé emelte. Nem szűk körű, személyes, baráti búcsún, könnyed koccintással, hanem egy olyan nemzetközi konferencián, amelynek több számottevő és befolyásos vendége volt.
