A Solar Sailor a sydney-i mólónál © solarsailor.com.au |
A szuperzöld hajót az Inhabitat nevű blog értesülései szerint Robert Dane tervezte. A jármű két hajlékony, szárny-szerű vitorlát használ a szélenergia kihasználására. Ezek különlegessége, hogy napelemekkel vannak borítva, s folyamatosan követik a Nap mozgását, illetve beállnak az ideális széliránynak megfelelően. Túl erős légmozgás esetén pedig egyszerűen belesimulnak a hajó tetejébe. Ha pedig éppen szélcsend van és például éjszaka, akkor a járművet hagyományos motor hajtja, amely akár biodízellel is üzemelhet.
A technológiával már öt éve, a sydney-i olimpiai játékok idején is próbálkoztak, ekkor helyeztek kísérleti üzembe egy több mint 100 személy befogadására képes kompot. A technológiának sikere volt, s a gyártó cég jelenleg az ausztrál nagyváros közlekedési vállalatát látja el az üzembe helyezéshez szükséges rendszerekkel. A közeli jövőben pedig azok is találkozhatnak a technológiával, akik New York-ban a Szabadság szobor megtekintésére indulva szállnak vízre.