Mementó 1950: létrejön Nagy-Budapest
Pontosan hatvan évvel ezelőtt, a Rákosi-korszak legsötétebb éveiben létrehozták Nagy-Budapestet. A metropolisz második születésnapja így 1950. január elseje is lehetne, bár ezt az évfordulót nem nagyon ünnepli azóta se senki. Szintén nem emlékezünk ma már Buda és Óbuda 160 évvel ezelőtti egyesítésére, amit 1861-ben érvénytelenítettek.
Budapestet 1873-ban alapították, az erről szóló törvényt 1872-ben hozták ugyan, ám 1873. november 17-én vette át "Budapest főváros tanácsa az ügyek vitelét a működésüket előző napon megszüntető városi tanácsoktól" - írja Vörös Károly történész. A rendszerváltás óta ezt a napot, november 17-ét szokta ünnepelni a Fővárosi Önkormányzat. E nap emlékeztet Pest, Buda és Óbuda egyesítésére, a modern nagyváros megteremtésére.
Kevésbé emlékezetes viszont 1950. január elseje, amikor hatalmas megyei városokat - többek között Újpestet, Kispestet, Pesterzsébetet - csatoltak a fővároshoz. Azt a Csepelt is ekkor olvasztották be, ami 1993-ban sikertelen népszavazást tartott arról, hogy a XXI. kerület kiváljon-e Budapestből, hogy megyei jogú város legyen.
Kádár terjesztette elő
Kádár 1957 májusában |
Mindez jól mutatja, hogy míg Óbuda, Pest és Buda egyesítését egyértelműen pozitív döntésként ünneplik ma is, Nagy-Budapest létrehozását korántsem ítéli meg kedvezően a közvélemény. Budapest kibővítését talán azért is hajlamos a politika elfelejteni, mert részben Kádár János nevéhez köthető. Az 1956-os forradalom utáni pártvezér, a megtorlásért is felelős politikus 1949-50-ben még "csak" belügyminiszter volt. Így a kormány illetékes tagjaként ő terjesztette a parlament elé 1949 végén a Nagy-Budapest létrehozásáról szóló törvényjavaslatot.
Kádár belügyminiszteri szerepe nem ezért volt hírhedt 1949-50-ben: ő volt ugyanis e tisztségében a Rajk-per egyik levezénylője. Budapest megalapítása alig két hónappal követte a leváltott korábbi bel- és külügyminiszter, a kommunista Rajk László kivégzését.
Budapest-térkép - nem hagyja magát sárba taposni a város? © Stiller Ákos |
Nem véletlen tehát, hogy sok ünnepelnivaló nincs Nagy-Budapest létrehozásában, aminek közigazgatását még jobban összekuszálta a rendszerváltás, kiélezve a kerületek és a főváros viszonyát. Azóta is egy területen kétféle önkormányzat működik: a kerületi és a fővárosi, egymást sokszor akadályozva, bürokratikus akadályokat állítva egymás elé.
Munkásmozgalmi érvelés
Pongrácz Kálmán, Budapest akkori (kommunista) polgármestere 1949. december 8-án így nyilatkozott a Magyar Nemzetnek: "Hosszú évtizedek óta mindig visszatérő vágyálma volt Budapest és a környék dolgozó népének Nagy-Budapest megteremtése. A peremvárosok és községek lakossága súlyos hátrányban volt a főváros lakóival szemben, és ennek a mostoha sorsnak a jobbra fordulását várták és remélték Nagy-Budapest megvalósulásától. A régi kapitalista reakciós rendszer semmiféle vonalon nem engedte felemelkedni ezt a réteget, és az egyesülést is azért hiúsította meg évtizedeken át, mert mindenáron meg akarta akadályozni a munkásosztály érvényesülését, kultúrájának fejlődését, egészségügyének javulását."
De nézzük, mi is történt a korabeli Magyar Nemzet szerint 1949/50 fordulóján. 1949. december 8-án, csütörtökön arról számolt be a lap, hogy "Megszületik végre Nagy-Budapest".
Az újság ezután ismerteti a törvényjavaslatot, amelynek bevezetője munkásmozgalmi kontextusba helyezi a főváros kibővítését: "a nagytőkések és földbirtokosok népellenes államhatalma évtizedeken át meggátolta a Budapesttel szomszédos, főleg munkáslakta településeknek a fővárossal való egyesülését, hogy ezzel lehetetlenné tegye a főváros önkormányzatában a munkásosztály politikai befolyásának érvényesülését".
Hogy valójában ez a nyakatekert szöveg mit jelent, azt Varga László világítja meg a Budapesti Negyed 1998-as 20-21. számába írt tanulmányában: "A kommunisták számára Nagy-Budapest létrehozásához az 1947-es országgyűlési választások budapesti kudarca adta meg a döntő lökést. Felismerték, hogy amíg az eredeti területen két szatellit-pártjukkal sem értek el abszolút többséget, addig a kialakítandó új közigazgatási határok között megszerezték volna azt. A sors iróniája, hogy ezt a különbséget nem a Budapest környéki kommunista, hanem szociáldemokrata szavazatok eredményezték."
Némi racionalitás
Van némi racionális érvelés is persze az 1949-es jogszabály Magyar Nemzet-beli indoklásában: "A gazdaságilag összefüggő és egymásra utalt településeknek ez a mesterséges elkülönítése a Budapest környékén lakók számára kulturális, egészségügyi, közigazgatási és gazdasági szempontból egyaránt súlyos hátrányokat jelentett." És ebben van is némi igazság: Nagy-Budapest létrehozását először "komolyabban" (a Wikipedia szerint) Bárczy István polgármester vetette fel 1906-ban, Harrer Ferenc írása alapján. Ezt két évvel később követte az első részletesen kimunkált javaslat: a Bárczy-Harrer féle tervezet.
Ezután az első területbővítés 1930-ban következett be - amint arról Tarjányi Sándor írt 1972-ben a fővárosi törvényekről szóló rövid könyvében. Még a Budapestet "bűnös városként" kezelő Horthy-rendszer idején is megnövelték a fővárost: új kerületi beosztás született, és hozzácsatolták a csepeli Szabadkikötőt és a Budaörsi repülőteret.
Már 1937-ben a mai határokat tervezgették
Pongrácz Kálmán, Budapest akkori (kommunista) polgármestere 1949. december 8-án így nyilatkozott a Magyar Nemzetnek: "Hosszú évtizedek óta mindig visszatérő vágyálma volt Budapest és a környék dolgozó népének Nagy-Budapest megteremtése. A peremvárosok és községek lakossága súlyos hátrányban volt a főváros lakóival szemben, és ennek a mostoha sorsnak a jobbra fordulását várták és remélték Nagy-Budapest megvalósulásától. A régi kapitalista reakciós rendszer semmiféle vonalon nem engedte felemelkedni ezt a réteget, és az egyesülést is azért hiúsította meg évtizedeken át, mert mindenáron meg akarta akadályozni a munkásosztály érvényesülését, kultúrájának fejlődését, egészségügyének javulását."
Sipos András a harmincas években kibontakozó városbővítési törekvésekről ezt írja a Históriában megjelent cikkében: "Az 1937:VI. törvénycikk a Fővárosi Közmunkák Tanácsa (FKT) hatáskörét kiterjesztette a főváros környékére."
A "környék" fogalmát később a belügyminiszter értelmezte, méghozzá az 1950-ben létrehozott Nagy-Budapest területével majdnem megegyezően. A legfőbb eltérés az volt Sipos szerint, hogy a Horthy-rendszerben az FKT-hoz tartozott Vecsés is.
Az 1982-ben kiadott Budapest Enciklopédia szerint a Duna-kanyarban is a mai Budapestnél nagyobb terület fölött diszponált az FKT, hiszen a szervezet hatásköre egészen Dobogókőig nyúlt ki.
| Buda és Óbuda 160 évvel ezelőtti sikertelen egyesítése: a kérészéletű "Nagy-Buda" |
1850. január 1-jén Óbuda Pest vármegye fennhatósága alól Buda szabad királyi főváros hatósága alá került. A szabadságharc leverése után hozott adminisztratív döntést az abszolutizmus bukása után, 1861-ben érvénytelenítették. 1850 és 1861 között tehát Óbudát saját tanáccsal, bíróval rendelkező külvárosként bekebelezték Buda városába. Cserébe az óbudaiak két tanácstagot küldhettek a budai "belső tanácsba" - Csorba László történész szerint, aki a Budapesti Negyedben írt erről 1998-ban. "Nagy-Buda" létrehozásakor Óbuda városi jegyzőjévé Harrer Pált választották, aki tevékeny részese lett később a főváros tényleges - Óbudát, Budát és Pestet is érintő -, 1873-as egyesítésének. Később (de még az egyesítés előtt) Harrer Pál lett Óbuda első és utolsó polgármestere 1872-73-ban. Óbuda mezőváros ugyanis 1861-ben visszanyerte "függetlenségét", majd a Kiegyezés után négy évvel, 1871-ben úgynevezett rendezett tanácsú várossá nyilvánították egy törvénnyel. Harrer Pál az 1873-as egyesítés után Óbuda kerületi elöljárója lett. Az ő fia az a Harrer Ferenc, aki Nagy-Budapest létrehozásának egyik kezdeményezője volt Bárczy Istvánnal együtt 1908-ban. Harrer Ferenc tagja volt az Országgyűlésnek, amikor 1950-ben létrejött Nagy-Budapest. |
Visszatérve az 1950 decemberében végül elfogadott törvényjavaslatra: Nagy-Budapest létrehozásakor a város területe 525,2 négyzetkilométerre nőtt, lakosainak száma 1,6 millió volt. (A lélekszám 1970 és 1990 között meghaladta a kétmilliót, majd 1990 óta csökkenni kezdett, jelenleg 1,7 millió körüli a fővárosban lakók száma. Az agglomerációval együtt 2,5 millió ember él ma Budapesten és környékén.)
A Magyar Nemzet 1949. december nyolcadikai cikkéből megtudhatjuk, hogy mely településeket érintett Nagy-Budapest létrehozása: "Most megszületik végre Nagy-Budapest, amely magában foglalja Budafok, Csepel, Kispest, Pestszenterzsébet, Pestszentlőrinc, Rákospalota és Újpest városokat, Albertfalva, Békásmegyer, Budatétény, Cinkota, Mátyásföld, Nagytétény, Pesthidegkút, Pestszentimre, Pestújhely, Rákoscsaba, Rákoshegy, Rákoskeresztúr, Rákosliget, Rákosszentmihály, Sashalom és Soroksár nagyközségeket." (A cikkben szereplő Pestszenterzsébet elnevezéséről lásd keretes írásaunkat.)
A Wikipedia alapján ehhez hozzátehetjük: az 1949. évi XXVI. törvény alapján Budapesthez csatolták még Csömörtől a Szabadságtelepet, Nagykovácsitól Adyligetet, Vecséstől pedig a Ferihegyi repülőteret és környékét.
Szmogfelhő a főváros felett © MTI - Honéczy Barnabás |
14 helyett 22 kerület
A törvényjavaslat elfogadása után, 1950. január elsején megkezdték működésüket az új kerületi elöljárságok, megalakult a főváros új IV., XV., XVI., XVII., XVIII., XIX. és XX., XXI., valamint XXII. kerülete. (A XXIII. kerület a rendszerváltás után jött létre, amikor Pesterzsébetről levált Soroksár.) Vagyis az addigi 14 helyett 22 kerület alakult.
Nézzük, hogyan zajlott a korabeli tudósítás szerint az új közigazgatási szervek indulása. A Magyar Nemzet 1950. január 2-ai, keddi számának második oldalán ez a cím olvasható: "Az új Budapest kerületeiben hétfőn megkezdődött az egységes közigazgatás". Majd a tudósítás így folytatódik: "Hétfőn reggel az egységes Nagy Budapest 22 kerületében megkezdődött a közigazgatási munka. Az egykori peremvárosok és községek a főváros közigazgatási területei lettek."
"Kissé használt, megviselt ez a szerszám"
Pongrácz Kálmán, Budapest akkori (kommunista) polgármestere 1949. december 8-án így nyilatkozott a Magyar Nemzetnek: "Hosszú évtizedek óta mindig visszatérő vágyálma volt Budapest és a környék dolgozó népének Nagy-Budapest megteremtése. A peremvárosok és községek lakossága súlyos hátrányban volt a főváros lakóival szemben, és ennek a mostoha sorsnak a jobbra fordulását várták és remélték Nagy-Budapest megvalósulásától. A régi kapitalista reakciós rendszer semmiféle vonalon nem engedte felemelkedni ezt a réteget, és az egyesülést is azért hiúsította meg évtizedeken át, mert mindenáron meg akarta akadályozni a munkásosztály érvényesülését, kultúrájának fejlődését, egészségügyének javulását."
A lap elsőként a kissé komikus újpesti kezdésről számol be: a Belvárosból (a régi IV. kerületből) Újpestre (az újonnan átszámozott IV. kerületbe) vitték át például a kopottas iktatógépeket: "Újpesten hétfőn reggel meghitt ünnepségeket rendeztek Döbrentei Károlyné, a IV. kerület elöljáróvá lett polgármestere részvételével. Ünnepélyesen búcsúztak azoktól az alkalmazottaktól, akik eddig Újpest megyei város különböző üzemeiben (...) dolgoztak és most beolvadtak a főváros hasonló célú üzemeinek és intézményeinek létszámába. Az iktatóban már félretették az 'Újpest megyei város' feliratú bélyegzőket, és sűrűn kattog az aktákon a 'Budapest főváros IV. kerületi elöljárósága' szövegű iktatógép. Kissé használt, megviselt ez a szerszám. A segédhivatali tisztviselő rögtön meg is jegyzi: - Három ilyen iktatógépet örököltünk a régi IV. kerülettől, Budapest Belvárosától. Takarékoskodnunk kell mindennel, ezért használjuk most mi ezeket a bélyegzőket."
De aztán gyorsan optimista hangnemre vált az ötvenes években szokatlanul kritikus beszámoló: "A köralakú gumibélyegzők azonban már újak, a Népköztársaság címerét büszkén fonja körül a felirat: Budapest főváros IV. kerületi ELÖLJÁRÓJA."
Fővárosi Közgyűlés © Fazekas István |
Túl sok a szent
A Magyar Nemzetből kiderül, hogy Csepel lett az új Budapest XXI. kerülete. Ez a település korábban csak nagyközség volt, de gyorsan megyei várossá minősítették át. Az átalakulást viszont "úgy szervezték meg, hogy zökkenő nélkül történhessék a beolvadás Budapest főváros közigazgatásába". "Egyenesben vagyunk! - jelenti ki röviden Csepel kerület elöljárója, és ez a két szó minden nyilatkozatnál többet mond", legalábbis a korabeli Magyar Nemzet szerint, amely nem részletezi, hogy pontosan mi történt ekkor a XXI. kerületben.
Az ötvenes években túlzásnak minősülhetett a számos "szent" a Budapesthez csatolt települések nevében, ezért gyorsan levagdosták ezeket a kitételeket: "Lőrinc, az új XVIII. kerület azelőtt Pestszentlőrinc nevét viselte. Hétfőn reggel már fél nyolckor helyén volt minden elöljárósági alkalmazott. Mindenki munkahelyén találta a friss bélyegzőket, az elöljáró elrendezte az ügycsoportok beosztását és nyolc órakor már jöttek is a XVIII. kerületi lakosok, ki születési bizonyítványért, ki állampolgársági bizonyítványért, de a legtöbben - lakáskiutalásért" - írja a lap.
"Kispesten, fővárosunk XIX. kerületében szintén házi ünnepséget tartottak abból az alkalomból, hogy valóra vált a város lakóinak régi álma, szerves részei lettek az ország dobogó szívének: Budapestnek. Pesterzsébeten is jártunk, Nagy-Budapest premierjének reggelén. Ez lett fővárosunk XX. kerülete. A lakosság szombaton este ünnepelte a csatlakozás örömteljes eseményét" - tudósít a Magyar Nemzet, amely Pesterzsébetet is "szent" nélküli névverziójában említi.
Kerületi kirendeltségek
Meglepő, hogy az ötvenes évek sztálinista-rákosista rendszerében, amely elképesztő kegyetlenséggel szüntetett meg korábbi jogokat és előjogokat, bizonyos területen jobban figyeltek a lakosság igényeire, mint a későbbi Kádár-rendszer hatvanas-hetvenes éveiben. Így például az újonnan megszervezett külső kerületekben kirendeltségeket állítottak fel, hogy ügyintézéskor ne kelljen túlzottan nagy távolságra menniük az embereknek. A rendszerváltás után az úgynevezett kerületi részönkormányzatok sok helyen éppen azokon a helyeken alakultak meg, ahol ezek az ötvenes évekbeli kirendeltségek működtek. Az egyik ilyen kirendeltség azóta önálló kerületté is vált: ez a már említett Soroksár.
De hogyan is történt mindez? A Magyar Nemzet így ír: "Azokban az új kerületekben, amelyeknek területe rendkívül kiterjedt, kirendeltségeket létesítettek, hogy a lakosságnak ne kelljen messziről időveszteséggel, fáradsággal és költséggel bemennie az elöljáróságra. Ilyen kirendeltségek létesültek a II. kerületben: Pesthidegkúton, a III. kerületben: Békásmegyeren, a XV. kerületben: Pestújhelyen, a XVI. kerületben: Cinkotán, Rákosszentmihályon, Mátyásföldön, a XVII. kerületben: Rákoshegyen, Rákosligeten, Rákoscsabán, a XVIII. kerületben: Pestszentimrén, a XX. kerületben: Soroksáron és a XXII. kerületben: a Baross Gábor telepen."
| Az első Leninváros: Pesterzsébet |
A Soroksárhoz tartozó egykori Gubacs-puszta helyén Erzsébet királyné tiszteletére alakították ki az Erzsébetfalva nevű települést az 1860-as években. 1879 után egy időre ebből vált ki a Kossuthfalva elnevezésű telep. Aztán 1897-98-ban újra egyesültek, és közösen ki is váltak Soroksárból. 1919-ben már egy harmadik közismert személyiség, Lenin neve tűnik fel: Pesterzsébet ugyanis a Tanácsköztársaság idején, 1919. május elsején Leningrádot (a mai Szentpétervárt) megelőzve vette fel a Leninváros nevet. (Később, 1945 után Leninváros néven a mai Tiszaújváros szerepelt a térképeken, amely 1970. április 22-éig, Lenin századik születésnapjáig Tiszaszederkény volt.) 1924-től hívják Pesterzsébetnek a települést, amely 1923-tól város. 1930-ban a negyedik legnépesebb hazai város, 67 907 lakossal. Ekkor felmerült, hogy változtassák Pestszenterzsébetre a nevet. 1932-ben ez meg is történt, ekkor Árpádházi Szent Erzsébetre emlékeztek. A világháború után tűnt fel ismét a Pesterzsébet elnevezés. Nagy-Budapest kialakításakor, 1950-ben újra "összekerült" a település Soroksárral: együtt alkották a XX. kerületet. A rendszerváltás környékén egy ideig megint Pestszenterzsébetnek hívták a kerületet, aztán ezt megváltoztatták a jelenlegi Pesterzsébetre. Ez az egyetlen budapesti kerület, amely összezsugorodott: kivált belőle Soroksár, amely immár a XXIII. kerületet alkotja, Pesterzsébet pedig megmaradt XX. kerületnek. |
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Mementó: se Rákosi, se Horthy nem szerette március 15-ét
Kevés ünnepünk annyira közös és egyöntetűen elfogadott, mint március 15., mégis egy évszázadon át csak ímmel-ámmal emlékeztek meg róla hivatalosan. A nyíltan ellenforradalmi Horthy-rendszer 1920-ban nem lelkesedhetett semmiféle revolúcióért, a Rákosi-rendszerben pedig a szabadságeszményekkel gyűlt meg az ideológusok baja. Éppen ezért mindkét kor megpróbálta elsősorban ifjúsági és irodalmi ünnepnek beállítani az emléknapot, a szabad sajtó ünnepén pedig zavaros magyarázatokat adtak arra, hogy nálunk miért olyan a sajtószabadság, amilyen…
Mementó 1920: Apponyi végzetes "trianoni" beszéde
Magyarország megpecsételte a sorsát a sok nyelven beszélő, de a magyaron kívül egyet sem "értő" Apponyi gróf Párizsba küldésével. A "bő szóköpés" mesterét - ahogy a grófot Ady jellemezte - magyarosítási törekvései miatt olyan világhírű írók támadták már 1907-ben, mint Lev Tolsztoj és a Nobel-díjas Björnsterne Björnson. Apponyi 1920-ban sem okozott csalódást ellenfeleinek: kilencven évvel ezelőtt a szomszédos államok "alacsonyabbrendű fajairól" szónokolt a párizsi békekonferencia vezetőinek.
Mementó 1920: úton Trianon felé, visszalopott kocsival
Románoktól visszalopott vasúti kocsiban indult 1920. január 5-én Franciaországba, a Párizs környéki Neuillybe a magyar békedelegáció, amelyet Apponyi Albert gróf vezetett. Napra pontosan kilencven évvel ezelőtt, 1920. január 15-én pedig a győztes hatalmak képviseletében a Nagykövetek Tanácsa átadta Apponyiéknak az első világháborút lezáró, rendkívül súlyos békefeltételeket, amelyek a trianoni békediktátum júniusi aláírását előlegezték meg.
Mementó 1950: "Fasiszta vagyok" - vallja Domokos vádlott
Hátborzongató perek zajlottak Magyarországon hatvan évvel ezelőtt. 1950. február 21-én a bíróság halálos ítéletet szabott ki kémkedés miatt Geiger Imrére és Radó Zoltánra. Mindkettőjüket a Standard-perben, egy hírhedt koncepciós eljárás nyomán marasztalták el, és az ítéletet később végre is hajtották. A vád álca volt csupán, mert a kommunista vezetés nem akart kártalanítást fizetni a Standard gyár külföldi tulajdonosainak az államosítás után.
Mementó 1950: a szovjet küldött szellemi átépítést akar
Hatvan éve zajlott a Magyar-Szovjet Barátság Hónapja. Dobi István kormányfő akkori operaházi ünnepi beszédéből kiderült, hogy Horthy vasfüggönyt húzott Magyarország és a Szovjetunió közé. A szovjet delegátus viszont a magyar szellemi élet átépítését (peresztrojkáját?) hangsúlyozta, már-már követelőzve. Talán ennek igyekezett megfelelni Karinthy Ferenc író, amikor Kelet-Berlint dicsérte, és éhesen lézengő nyugat-berlini munkanélküliekről számolt be egy másik rendezvényen.
Mementó 1920: Kun Béla kiadatását 386 gyilkosság miatt kérik
Köztörvényes bűnözőként kérték a Tanácsköztársaság bukása utáni magyar kormányok Kun Béla kiadatását Ausztriától és Németországtól. Ez a módszer azonban nem vezetett eredményre, Kunnak sikerült eljutnia Szovjet-Oroszországba.
Mementó 1950: „Rákosi elvtárs öt éve ismét közöttünk"
A Szabad Nép 1950 elején több évfordulót is ünnepelt. A kommunista pártlap megemlékezett például arról, hogy Rákosi elvtárs kereken öt évvel azelőtt tért haza Moszkvából. Műelemzés is megjelent ekkoriban a Szabad Népben: munkások és parasztok verseit ismertette a pártlap - azokat a verseket, amelyeket szerzőik a Pártról, a Párthoz írtak.
Mementó 1990: vizsgálat a BKV-nál, megugrik az SZDSZ népszerűsége
Mementó-sorozatunkban, amelyben sorsfordító évekre és azokhoz kapcsolódó kerek évfordulókra emlékszünk, ezúttal a rendszerváltás egy húsz évvel ezelőtti napját idézzük fel. 1990. február 7-én a szovjet kommunisták feladták az egypártrendszert, a nyugatnémet kormány a német egységről és az NDK-val tervezett valutaunióról tanácskozott. Magyarországon második helyre jött fel az SZDSZ a közvélemény-kutatásokban, Antall József Washingtonban tárgyalt, a BKV-t pedig átvilágították, mennyire működik gazdaságosan, és megvizsgálták, szüksége van-e a cégnek állami póttámogatásra.
Mementó 1920: hazai koncentrációs táborok és zsidózó kampány
Kilencven évvel ezelőtt, 1920. január 25-én és 26-án választott nemzetgyűlést Magyarország. A kétnapos szavazás előtt a tiszti különítmények gyilkoltak, kormányon lévő szocdemeket tartóztattak le. Az országban heves zsidózás folyt azok részéről is, akik évekkel korábban összeugrasztották a nemzetiségeket, és így a történelmi Magyarország felbomlását idézték elő.
