Trump valóra váltotta Hszi álmát
A kínai pártfőtitkár-államfő elégedett lehet, mert Donald Trump egyenrangú partnerként bánt vele.
Az Európai Unió tagállamai közül Románia áll az első helyen a "zsebbe fizetést" tekintve, idézte a Ziarul Financiar a nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) egy jelentését.
A felmérés szerint a megkérdezett román munkavállalók közel 25 százaléka vallotta azt, hogy feketén kapott pénzt. Ez azt jelenti, hogy Romániában a zsebbe fizetés majdnem ötszöröse az uniós átlagnak, ami jelenlegi becslések szerint 5 százalék körül van.
Magyarországon ez az arány 8 százalék az OECD jelentés szerint, Szlovákiában 7 százalék, Csehországban 3 százalék.
Románia után a második helyen Lettország áll, ott a megkérdezettek 17 százaléka kapott már adózatlanul fizetést, majd a belgák következnek 14 százalékkal, a litvánok és a lengyelek 11-11 százalékkal.
A lista végén Málta, Nagy-Britannia és Franciaország áll, ott mindössze 1 százalékot tesz ki a zsebbe fizetés.
Az OECD jelentés szerint Románia - Bulgáriával egyetemben - az úgynevezett "félhivatalos" foglalkoztatás tekintetében is az elsők között van az unióban. A félhivatalos foglalkoztatás abban különbözik a be nem jelentett munkától, hogy a feketén dolgozókkal ellentétben a munkavállalónak van szerződése a munkáltatóval, de nem kapja meg a vele járó teljes kompenzációt.
Az OECD dokumentum szerint Magyarországon az összes foglalkoztatottak 19,4 százaléka nincs társadalombiztosításra bejelentve, s 2,6 százalék dolgozik munkaszerződés nélkül.
A kínai pártfőtitkár-államfő elégedett lehet, mert Donald Trump egyenrangú partnerként bánt vele.
Divattörténelem a Fehér Házban.
A Nézőpont vezetője elmondta, mi volt a legnagyobb mellélövésük.