Az összegzés azt is megállapítja, hogy a dolgozók mintegy 70 százaléka büszke jelenlegi munkahelyére, szívesen beszél róla másoknak. A pozitív érzéseiket táplálja, hogy tízből nyolcan kötődnek munkatársaikhoz. A felmérés online módszerrel készült, s a válaszoló 500 fő nemi, életkori és településtípus szerinti összetétele megegyezik az aktívan dolgozókéval.
Az összegzés szerint a munkavállalók 72 százaléka erőteljesen azonosul cégével. A munkanélküliségtől való félelem viszont megszépítheti a körülményeket, elfogadóbbá teheti az embereket a vállalatuk iránt. Az aktív dolgozók 34 százaléka szorosan kötődik munkatársaihoz, s további 54 százaléknak sem közömbös, hogy kikkel tölt együtt napi 8-10 órát. Mindössze a megkérdezettek 12 százaléka érzi úgy, hogy kollégáikkal legfeljebb a munka köti össze. Leginkább a diplomások, a szellemi munkát végzők, valamint a nyugdíjas éveik előtt állók lojálisak a munkahelyükhöz és főképpen ők érzik összetartozó közösségnek a kollektívát. A felmérés szerint bármennyire is elkötelezettek az emberek munkahelyük és kollégáik iránt, ha máshol magasabb fizetést ajánlanának, akkor a maradás-távozás dilemmája sokukat foglalkoztatna.
A jelenleginél tíz százalékkal magasabb bér ígérete a többség számára ugyan még nem elég vonzó, kevés a váltáshoz, de 32 százaléknyian már állást változtatnának - olvasható az összegzésben. Minél fiatalabb valaki, annál valószínűbb, hogy 10 százalékkal magasabb fizetésért elmegy jelenlegi munkahelyéről. A húszas éveikben járók négytizedét már ekkora összeg is továbblépésre indítja, viszont az 50 év felettieknél jóval kevesebben, 18 százaléknyian hagynák ott mostani állásukat ennyivel magasabb bérért.
A lojalitás érzése és a magasabb fizetési ígéretek versengésében a fordulópontot a 20 százalékkal magasabb bérajánlat jelenti. A munkavállalók 52 százaléka ennyiért elhagyná jelenlegi munkahelyét. Még a cégükhöz, kollégáikhoz nagyon erősen kötődő dolgozók közül is minden negyedik meginogna ekkora béremelés hallatán.
A 20 százalékos bértöbblet már nem csak a fiatalokat, hanem a többi korosztályt is elgondolkodtatná: harmincas-negyvenes éveikben járók fele, az 50 felettiek 43 százaléka távozna mostani munkahelyéről - tartalmazza az Ipsos összegzése.
Mennyiért váltana munkahelyet?
A munkavállalók felénél a vállalathoz vagy az intézményhez való lojalitást felülírná, ha máshonnan 20 százalékkal jobb anyagi ajánlatot kapnának - ez az egyik megállapítása annak a közvélemény-kutatásnak, amelyet az Ipsos végzett október végén.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.