„Jaj / Jaj / Anna / Annács / kám / az / ur / megjelent a vizek fölött / és keservesen / sir” – sóhajtott fel 18. számozott című versében az 1967-ben elhunyt Kassák Lajos. A magyarországi avantgárd meghatározó alakjának regényeiben, elbeszéléseiben meglepően sokszor bukkan fel az Anna név, költeményei közül például tizenötben is előfordul. Mindez az 1887. március 21-én született író-festő születésnapja alkalmából a héten zajló, a Kassák Múzeum által szervezett konferencián is szóba kerül majd, hiszen „ezek a versek kulcsot jelenthetnek a Kassák-kutatás egy elhanyagolt területéhez, az író nőkhöz való viszonyához” – hívja fel a figyelmet Standeisky Éva történész, az egyik előadó. Meglehetősen nagy ugyanis a kontraszt a tisztaságot, ártatlanságot sugalló Anna-versek, valamint a művésznek általában a nőkről alkotott képe között. Ráadásul az irodalomtörténészek – ellentétben például Juhász Gyula Anna örök című klasszikusának ihletőjével, Sárvári Anna színésznővel – máig nem találták nyomát semmilyen Anna nevű nőnek Kassák környezetében, így erős a gyanú, hogy csupán egy élő alakokból és vágyképekből gyúrt ideálképről van szó.
„Kassákban 15-16 éves korára végképp elkülönült a szexualitás testi és lelki oldala” – szögezte le a 20. század egyik legnagyobb hatású alkotójának tartott író magánéletéről Standeisky az Irodalomtörténeti Közleményekben 1984-ben megjelent vitacikkében. Tény, hogy az érsekújvári lakatosinas, a kor szokásának megfelelően, a bordélyházban ismerte meg a testi szerelmet, majd – még tizenéves korában – egy, a város szélén lakó cigánylány, Vera lett a szeretője, nagy megdöbbenést keltve a kispolgári környezetben.
Az említett „testi és lelki” elkülönülés különösen érzékletesen nyilvánult meg abban a zilált kapcsolatban, amelybe a múlt évszázad elején, Budapestre kerülve, gyári munkásként dolgozó Kassák még első versének megjelenése előtt keveredett. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt tagjaként társait agitáló, sztrájkokat szervező fiatalember a mozgalomban ismerte meg Hegedűs Máriát. A bimbózó kapcsolat azonban alapvetően megváltozott, amikor Kassák teherbe ejtette – majd emiatt kerülni kezdte a fiatal munkáslányt. „Ha nem jössz ki hozzám, akkor én megyek be tehozzád, és kivitriolozom a szemeidet. Megérdemelnéd, hogy az akasztófán végezd be az életed” – üzente neki egy levelében a kétségbeesett Mária. Az ifjú agitátor aztán a szülés után benézett ugyan a kórházba, de a gyermekre nem volt kíváncsi. „Lehet, hogy azért nem akarom látni, nehogy megszeressem” – töprengett e cserbenhagyáson Kassák két évtizeddel később az Egy ember élete című, először 1924 és 1935 között a Nyugat folyóiratban folytatásokban megjelent önéletrajzában. Akárhogyan is, Máriával és gyermekével soha többé nem vette fel a kapcsolatot.
„Sokat foglalkoztam a szerelem és a házasság kérdésével, s mindig arra az eredményre lyukadtam ki, hogy nem vagyok szerelmes természetű, és sohasem fogok megnősülni. Attól a valóságtól pedig, hogy egyszer gyerekem legyen, majdnem rettegtem” – mentegette magát az író említett művében. Igaz, e sorok papírra vetésekor – húszéves együttélés után – mégis volt már felesége, a nála két évvel idősebb Simon Jolán színésznő és versmondó személyében. Kassák az 1900-as évek első évtizedének közepén látta meg először az egyik munkásegyletben a háromgyerekes, férjétől már külön élő asszonyt. A kezdeti ellenszenvből, akár egy romantikus filmben, mégis házasság lett. Állandó anyagi gondjaik miatt Simon Jolán kénytelen volt menhelyre adni gyermekeit, és mivel párja elzárkózott a gyermekvállalástól, megfogant közös gyermeküket is elhajtotta. Irodalomtörténészek szerint erre az epizódra utalt Kassák A hajnal fénytöréseiben című, felesége 1938-as halála után egy évvel keletkezett versében: „S óh, a gyereket is az öledben tartod, akit / anélkül, hogy megszülted volna, rég eltemettünk / elkótyavetyéltük vágyainkat”.
Az asszony szavalóművészként népszerűsítette élettársa-férje, valamint az általa szervezett folyóiratok – A Tett és a Ma – köré csoportosuló avantgárd alkotók költeményeit. A színésznő lánya, Nagy Etel táncosnő, Vas István költő fiatalon elhunyt felesége „Kassák médiumaként” jellemezte. Amikor pedig a Tanácsköztársaságban aktívan szerepet vállaló író-festőnek a bukás után Bécsbe kellett emigrálnia, Jolán egyre inkább a női önfeláldozás ikonjává vált – emlékeztek az őket ismerők. „Egyszer, ha nem veszi észre, / nézzetek arcába hosszan, / magános férfiak gondolták ki” – fogalmazott róla írott versében József Attila, és tőle idézett Kéthly Anna szociáldemokrata politikus, országgyűlési képviselő is Simon Jolán felett mondott gyászbeszédében 1938-ban, miután az asszony 53 éves korában öngyilkos lett.
E tragikus fordulatot a Simon Jolánnal foglalkozó lexikonszócikkek azzal magyarázzák, hogy a nő 1936-tól a segélyre jogosultak életkörülményeit vizsgálta, és az ott tapasztaltak láttán „esett kétségbe”. Mások inkább a férjében keresik a kiváltó okot. Kassák korábbi, a felesége által szintén nehezen viselt nőügyei után egy, a harmincas években kibontakozó új szerelem adhatta meg a végső lökést. Annál is inkább, mert 1937-ben kiadott, Ajándék az asszonynak című kötetének több költeménye is feltehetően az új múzsához, egy bizonyos Zsuhoz szólt, így Az igazság kerülgetése című verse is: „Idáig jutottam, óh kedvesem, lásd / tavaszban az őszülő férfi, ha megörül / őrültebb a kamasz legénynél...”.
Simon Jolán elkeseredéséről lánya, Eti később akként számolt be, hogy anyja vásárolt egy „tarka, palóc szoknyát, fekete pruszlikot és kendőt (...), szerzett hozzá egy korbácsot is”, és elhatározta, „felöltözik ebbe a viseletbe, elmegy annak a nőnek a lakására, és ha majd szembekerül vele, előhúzza kosarából a korbácsot, és belevág az arcába”. De azután, 1938. szeptember 26-án, inkább kinyitotta a konyhai gázcsapot. „Ő halt meg akit nagyon szerettem / igaz hogy / sosem vallottam meg neki... / Féltem a haláltól / s nagyobb biztonságban éltem minden halandónál / oldalamon már az asszonnyal / aki elhagyta értem három gyermekét” – emlékezett a tragédiára a költő 25 évvel később Rekviem egy asszonyért című költeményében.
Kassák sosem tudta feldolgozni felesége öngyilkosságát, és a nála ritkán tapasztalható bűntudat is mardosta – véli Czeizel Endre Kassák Lajos családfájának és betegségeinek értékelése című, nyolc évvel ezelőtt megjelent tanulmányában. A költő utolsó hosszabb kapcsolata 1946-ban kezdődött a nála 27 évvel fiatalabb Kárpáti Klára matematika-tanárnővel, második feleségével. Utóbb elhidegültek egymástól, ám Klára asszony bő két évtizeden át kitartott az 1953-ban a pártból kizárt, és 1957-től is csak a hivatalosan „tűrt” kategóriába sorolt író mellett, halála után pedig gondozta a hagyatékot.
A Kassák magánéletének tragikus fordulatai és az Anna-versek éterisége közötti feszültség eredetét Standeisky a művész ifjúkorában véli megtalálni. Életrajzi tények szolgáltak ehhez támpontul, hogy például a fiatal Kassák – szinte mindig távol levő, részeges apja helyett – apapótlékszerepet töltött be három húga mellett. A gyermekvállalástól való ódzkodását pedig az a traumatikus emlék is magyarázhatja, hogy édesanyja – „az ő tisztasága volt az én otthonom” – kései terhességéből származó húgát – a később Újvári Erzsiként ismert költőt – apja zabigyereknek tartotta. Az is megrendítette, hogy legidősebb húga tizenévesen szült házasságon kívül gyermeket.
SINDELYES DÓRA
