A napilap hétfői számában megjelent cikk szerint a munkaügyi tárcához tartozó ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. egyetlenegy ajánlatból választott. A bírálati szempont a legalacsonyabb árajánlat volt. A kiírásban a szerződés összértékét eredetileg százmillió forintra becsülték, ám végül ezt húszmillióval megfejelték. A társaságnak azt kell ellenőriznie (a megbízás szerint monitorizálnia), hogy teljesültek-e azok a kötelezettségek, amelyeket a Közmunka Tanács közmunkaprogramjainak nyertes pályázói vállaltak. A tanács titkársága a napilappal közölte: a pályázatok kiírója nem ellenőrizheti a közpénzek felhasználását, ezt független szervezetnek kell elvégeznie. Ezért bíztak meg egy külső partnert a feladattal. A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást pedig a rendkívüli sürgősség indokolta.
A tanács szerint a kft.-nek több mint ezer helyszínen kell a közmunkaprogramban vállalt feladatok teljesülését ellenőriznie. A Magyar Hírlap kérdésére, hogy a cégnek van-e erre megfelelő kapacitása, azt válaszolták, hogy a közbeszerzési "eljárás során meg lehet győződni arról, hogy rendelkeznek-e a szükséges erőforrásokkal". Jelezték azt is, hogy a Conto’82 Kft. korábban is látott már el ilyen feladatot. Az ügyben a napilap megkereste a céget is, s feltette a kérdést: hogyan tudnak ennyi helyszínre ellátogatni? Azt a választ kapták, hogy "vannak munkatársaik és alvállalkozóik". Ennél többet azonban nem kívántak közölni.
Lapértesülés: kiszervezett közmunka-ellenőrzés 120 millióért
Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban nyert 120 millió forintot a Conto'82 Könyvelési és Szolgáltató Kft. a közmunkaprogramokban vállalt kötelezettségek ellenőrzésére - tudta meg a Magyar Hírlap.
„Gyakran a nulla nyelvtudással induló tanulóink használják a legmagasabb szinten az angolt” – kinek való a két tanítási nyelvű iskola?
Dubajból érkezett haza Mészáros Lőrinc és családja
Orbán a Felcsút honlapján magyarázza, hogy miért járt 45 milliárd tao-támogatás a felcsúti focinak
Manapság ritkán nyilvánul meg ilyen hosszú szövegben a volt kormányfő.
Felnőtt gyerekek élesztik újra az egyszer már elpusztult játékpiacot
A világ legnagyobb iparági monstruma él, átalakul, és virul.