A kilencvenes években és az elmúlt évized végéig sok sikeres vezető, aki elég időt és tapasztalatot szerzett a nagyvállalati munkakörnyezetben, mintegy társadalmi elvárásnak engedve, saját céget alapított. Ez annyira általános karrierút volt, hogy szinte deviáns lett az a vezető, aki 10-15 év vállalati munka után nem kezdte a saját útját járni. Surányi Kinga munkapszichológus és coach szerint az így vállalkozóvá lett vezetők egy részénél jöttek a sikerek, másik részük pedig a válság hatására visszament munkavállalónak. A két életforma között akkora a különbség, hogy szinte elképzelhetetlen, hogy aki megfelelt az egyik környezetben, az sikeressé váljon a másikban is úgy, hogy közben saját maga is elégedett és boldog legyen.
A coach szerint az ideális vállalkozó személyisége kockázatviselő, és -tűrő, bírja a felelősséget, keresi a kihívásokat. Inkább belső kontrolljára támaszkodik, erős a kreativitása, hajlamos az innovációra, kedvenc terepe a fejlődés-fejlesztés. A vállalkozó általában optimista szemléletű, aki a sok, negatív esemény, kudarc ellenére is inkább kitart az eredeti meggyőződése mellett. Ezzel szemben, aki alkalmazottként érzi jól magát, másfajta személyiségjegyekkel bír. Számára fontos a szervezet, a biztonság, a kiszámíthatóság. Aki nemzetközi karrier utat szeretne bejárni, biztos, hogy nem vállalkozóként próbál boldogulni. A munkavállalói attitűddel bíró személyiség Surányi Kinga szerint szereti a megszokott folyamatokat, a csapathoz tartozást, inkább a külső kontrollt fogadja el, és az osztott felelősséget viseli jobban. A cikk folytatását itt olvashatja.
Tartalmi partnerünk a HR Portal.
