A költségvetési tartalékból 1,9 milliárd forintos mentőövet dobott a kormány az évek óta veszteséges Vértesi Erőmű Zrt.-nek, amely a hazai áramfogyasztás mindössze 3,5 százalékát állja, ám eddig is havi több mint egymilliárd forintjukba került az adófizetőknek. Az ismételt állami segítségre azért volt szükség, mert egy választottbírósági ítélet miatt a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) tulajdonában lévő erőműcég 1,8 milliárd forint kártérítést köteles fizetni a cseh CEZ energetikai társaságnak egy meghiúsult áramvásárlási szerződés miatt. Az erőmű ugyanis 2008-ban megállapodott reménybeli vevőjével, Kapolyi László MSZP-s képviselő cégével, hogy 250 megawatt áramot szerez be. Az akkori Vértesi-vezetés 11 áramkereskedővel kötött megállapodást 20 milliárd forint értékben. A szerződések azonban az erőmű nyakán maradtak, miután a politikus-üzletember visszalépett a privatizációtól. Kapolyi 2008 elején kötött szerződést az MVM-mel a Vértesi Erőmű eladásáról. A 4,2 milliárd forintos vételár letétbe helyezésével gyakorlatilag birtokon belülre került, és cége, a System Consulting Zrt. képviselője, Vas László is helyet kapott az igazgatóságban.
Megmentett Vértesi Erőmű.
A költségvetési tartalékból 1,9 milliárd forintos mentőövet dobott a kormány az évek óta veszteséges Vértesi Erőmű Zrt.
Magyar Péter: A Tisza-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Öt helyszínen is házkutatást tartott a NAV: kampányra költötte az állami támogatást az egyik alapítvány
Mi marad Trumpból? – a holnapi félidős választás esélyeit mérlegeli a világsajtó
Harmincezer köbméter mederanyag mosódott ki a Dunából a paksi fenékküszöb építésekor
„Pályázatelosztó központként működtek, pofára ment az egész” – jogos, hogy Magyarék beszántanák a megyei önkormányzatokat?
Őrizetbe vették a Vucicékhoz közel álló üzletembert, az Alta Banka tulajdonosát
Bombafenyegetést kapott a Londonból Szófiába tartó Wizz Air-járat, magyar Gripen biztosította a leszállását Budapesten
„Este kaptunk egy e-mailt” – tíz nappal a forgatás előtt állították le Molnár Áronék filmjét
A Loupe Színházi Társulás most mecénásokat keres.