„A képek nincsenek összhangban az ideológiai kívánalmakkal, és eltéríthetik az ifjúságot a kulturális értékek elfogadásától” – az egypártrendszert idéző indoklással egy taskenti bíróság kis híján börtönbe juttatta Umida Ahmedova fotóriportert és dokumentumfilmest. Az üzbég hétköznapokat bemutató sorozat azon darabja sem tetszett a hatóságoknak, amelyen egy fiú egy ház agyagpadlóján fekszik. „Látszik, hogy a házban felújítási munkák zajlanak, és a fiút a gyermeki kíváncsiság vitte be a szobába. Ugyanakkor a külföldiek úgy gondolhatják, a gyerek ilyen körülmények között él” – áll a bíróság döntésében, amely szerint az 54 éves Ahmedova megsértette hazáját és nemzetét. A bírák egyben azt javasolták Ahmedovának, hogy a szomorú arcok és siralmas hátterek helyett Üzbegisztán gyönyörű tájait és városainak lélegzetelállító tereit fényképezze. Míg az ítélet nemzetközi felháborodást váltott ki, Ahmedova kollégái leginkább hallgatnak. Egyikük, Vjacseszlav Ahonov csak annyit mondott, az államtól függ, hogy az üzbég művészek hol mutathatják be és miképp adhatják el alkotásaikat.
Üzbég országimázs
„A képek nincsenek összhangban az ideológiai kívánalmakkal, és eltéríthetik az ifjúságot a kulturális értékek...
Magyar Péter: A Tisza-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Öt helyszínen is házkutatást tartott a NAV: kampányra költötte az állami támogatást az egyik alapítvány
Mi marad Trumpból? – a holnapi félidős választás esélyeit mérlegeli a világsajtó
Harmincezer köbméter mederanyag mosódott ki a Dunából a paksi fenékküszöb építésekor
„Pályázatelosztó központként működtek, pofára ment az egész” – jogos, hogy Magyarék beszántanák a megyei önkormányzatokat?
Őrizetbe vették a Vucicékhoz közel álló üzletembert, az Alta Banka tulajdonosát
Bombafenyegetést kapott a Londonból Szófiába tartó Wizz Air-járat, magyar Gripen biztosította a leszállását Budapesten
„Este kaptunk egy e-mailt” – tíz nappal a forgatás előtt állították le Molnár Áronék filmjét
A Loupe Színházi Társulás most mecénásokat keres.