HVG: Kollégája, Kálomista Gábor producer a Filmszemle előtt azt nyilatkozta, hogy ez „minden idők legrosszabb” szemléje, de mások is fanyalogtak. Nem ciki egy ilyen szemlén elsőnek lenni?
K. G.: Nem hazabeszélek, de kifejezetten erős volt az idei mezőny. Gábor szerintem legfeljebb a Polygamyt látta a szemle előtt. Átgondolatlan mondatával megsértette a magyar filmeseket, és leszólta azt az iszonyú munkát, amit végeztek, végeztünk. Egyébként álmomban sem gondoltam volna, hogy a Bibliotheque Pascalt ennyire egyöntetűen jól fogadja majd a sajtó.
HVG: Mekkora volt a film költségvetése, és ebből mennyit szerzett a Filmpartners? Vagy támaszkodnia kellett a nemrég előzetesbe helyezett Mesterházy Ernő segítségére, akivel korábban már együtt dolgozott?
K. G.: 420 millió forint volt a költségvetés, ebből 320 milliót közösen szereztünk társstúdiónkkal, az Angelusz Iván fémjelezte Katapultfilmmel. Mesterházyék cége, az M and M Film nagyon jelentős filmeket készített, például a Kaméleont, a Konyecet, a Pánikot. Ernő felesége, Mécs Móni pedig nagyon aktív filmes, ez volt az első közös munkánk.
HVG: Úgy tudjuk, több utóforgatásra is szükség volt, Liverpoolban és Romániában is. Mit szúrtak el? Vagy nem is történt hiba? Hiszen például James Cameron is több mint százmillió dollárral túllépte az Avatar tervezett büdzséjét, aztán a történelem őt igazolta.
K. G.: Valóban voltak pótforgatások, kis részben produceri hibák miatt. Normál esetben nem lehet játszani a producer idegeivel, de annyira hittünk Hajdu Szabolcs rendezőnek, hogy bizalmat szavaztunk – és igazunk lett. Az Avatarhoz képest azért megemlítendő különbség, hogy nálunk nem lehetett komoly bevételre számítani, ami általában befolyásolja a költési kedvet.
HVG: És mi a különbség a hazai producerek és például a hollywoodi Andy Vajna közt? Lehet egyáltalán egy lapon említeni a két világot?
K. G.: Andyvel nem csak a számokban különbözünk, ő tipikusan a szélesebb közönség felé orientált producer, aki egyébként már itthon is bizonyított. Én egyszerre űzöm a közönség- és az alkotói filmes műfajt, igaz, utóbbihoz jobban vonzódom.
HVG: Egy másik különbség, hogy Magyarországon a producer állítólag teljesen háttérember, ellentétben mondjuk az amerikai rendszerrel, ahol majdhogynem lejátssza a főszereplőket a stáblistáról.
K. G.: Mások mellett szerintem a feleségemnek és nekem is köszönhető, hogy nálunk is egyre fontosabb szerephez jutnak a producerek. Persze messze van ide Amerika, mi kis piac vagyunk kis pénzzel. Én például nem tudom „kifizetni” a rendezőt, mert annyira kevés pénzből készülnek a játékfilmek. Egész mások a játékszabályok egy nagy hollywoodi produkciónál, ahol csak a rendezőnek 5-6 millió dollárt fizetnek. Azért előfordul, hogy ezt-azt kérünk, de olyan még soha nem volt, hogy megváltoztattunk volna egy művészi döntést. Mondunk véleményt, de azt el lehet utasítani. Amikor elindul a forgatás, nem nagyon folyunk bele a tartalmi részekbe. Az első vágások idején megint leülünk beszélgetni, de eddig még soha senkivel nem volt semmilyen súrlódásunk. Persze néha megfogadják a javaslatainkat. A Fehér tenyér eredetileg egy nagyon lineáris történet volt, és elsősorban pénzhiány miatt egy picit szétesett a film. Felmerült a lehetőség, hogy vágjuk keresztbe a filmet, ami megtörtént, és ez szerintem mindenkinek, a filmnek is, jót tett.
HVG: Mennyire lehet belőni, hogy sikeres lesz-e egy film? Sok év tapasztalattal érik még meglepetések?
K. G.: A Halálkeringőben például nagyon hittem, de úgy fejre álltam vele, hogy a fal adta a másikat. Úgy látszik, Magyarországon nem vevők a hazai thrillerekre, pedig éppen az lett volna a cél, hogy szélesítsük a portfóliónkat, és az Üvegtigris meg a művészfilmek közé más műfajt is betegyünk. Így utólag teljes produceri tévedés volt, lényegében mindent rosszul mértem fel. Ennek ellenére tervezek egy hasonló filmet amerikai színészekkel, de azt kimondottan a külföldi piacra.
HVG: A két éve Cannes-ban is díjazott, Mundruczó Kornél által rendezett Delta sikerét látták előre?
K. G.: Benne volt a pakliban, hogy itthon nem fogják szeretni, de olyan hihetetlenül erős volt a film, hogy biztosan tudtuk: külföldön érteni fogják, hogy Kornél egy igazi nagy görög drámát forgatott. Egyébként Vranik Roland Adás című filmjét is fúrták itthon, az utolsó volt a Filmszemle listáján, aztán Sevillában elnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat, és most már nagyjából húsz fesztiválmeghívásnál tart.
HVG: Mi alapján dönti el, hogy elvállalják-e egy film producerségét?
K. G.: Fontos, hogy látok-e az alkotóban valami különlegeset, valami egyénit, olyasmit, ami másokat is érdekelhet. Utána következik a forgatókönyv. A nézőszámot egyébként nem abban mérjük, hogy itthon hányan láttak valamit, igyekszünk egész Európában gondolkodni. Vannak olyan rendezők, akik úgy keresnek meg minket, hogy már letettek valamit az asztalra, és vannak olyanok is, akikben meg kell látni a fantáziát. Ha mellényúlunk, nincs mese, szétrúg a sajtó.
HVG: Mennyire éles a konkurenciaharc a magyarországi producerek között? Harcolnak egy-egy rendezőért?
K. G.: Nyilván van egyfajta vetélkedés, bár én eddig igyekeztem kimaradni ebből. Sokkal nagyobb problémának érzem az irigységet. Sajnos elég megosztó személy vagyok, a szakma egy része nem nagyon szeret. Úgy vélik, egy celeb feleséggel iszonyatos erővel használtuk ki a kiterjedt kapcsolatrendszerünket meg a pénzünket, és ledaráltuk a piacot. Ez részben így van, hiszen jelentős magánpénzeket tudunk megmozgatni. Ha csak az anyagiak érdekelnének, akkor már rég leforgathattuk volna az Üvegtigris 8-at, de minket elsősorban nem a pénzcsinálás érdekel.
HVG: Azért a harmadik részt már forgatják... Persze nehéz is lenne azt feltételezni egy producerről, hogy kizárólag kultúrmissziós célból van a piacon.
K. G.: A Filmpartnersnek van egy nagyon jól működő reklámfilmes oldala, az de facto pénzkeresés. A játékfilmes üzletág eddig csak az Üvegtigrissel keresett pénzt. Az első részt 110 ezren, a másodikat 310 ezren látták, és összesen 135 ezer dvd-t értékesítettünk – így néhány tízmillió forintot kerestünk a bolton. Az összes többi produkció „meghalt”; még a Fehér tenyérből sem láttunk egy fillér hasznot sem, pedig az nemzetközi siker volt, hiszen Cannes-ban volt a világpremierje, és eladták 27 országban.
HVG: 27 ország filmforgalmazási jogdíjából sem jött össze néhány rongyos millió?!
K. G.: A forgalmazók úgy ügyeskednek, hogy valahogy mindig annyi legyen a költségük, amennyi a bevétel. Néha mi is meglepődünk, elmegyünk egy fesztiválra, és látjuk, hogy a forgalmazó ötcsillagos szállodában vesz ki szobát – így könnyen el lehet tapsolni a bevételt. Viszont az az érzésem, hogy a Bibliotheque Pascallal az e heti Berlini Filmfesztivál után Hajdu Szabolcs Európában is elismert rendezővé válik. Hamarosan talán össze lehet rakni egy nagyon komoly nemzetközi koprodukciót, ami persze anyagi szempontból is sokkal sikeresebb tud lenni.
HVG: Amit ma Magyarországon producer elérhet, azt nagyjából elérte. Miről álmodhat még valaki a Kárpát-medencében?
K. G.: Például egy Oscar-díjról.
HVG: Most nyilván viccel.
K. G.: Dehogyis! Persze egy Ezüstmedvének vagy egy Aranypálmának is örülnék, és ezt nem a szokásos magabiztosságom mondatja velem. A magyar filmvilág olyan korszakát éljük, hogy van három-négy rendezőnk, akikkel Oscart lehetne nyerni, és én is szeretném kihasználni ezt a lehetőséget. Amennyiben Hajdu Szabolcs következő filmje, a Mirage is bejön, akkor az utána következő filmnél már könnyen elképzelhető egy 4-6 millió eurós költségvetésű filmajánlat. Persze abban a másodpercben a mi szerepünk minimálisra csökken, hiszen mi egy ilyen büdzsének csak a 10 százalékát tudjuk bevinni. Egy ideális világban persze az volna Magyarország érdeke, hogy megfelelő állami támogatást kaphassanak a kiemelkedő tehetségek, és ne vigyék el őket külföldre.
IZSÁK NORBERT
Kovács Gábor
Az 55 éves producer tinédzserként – diplomata édesapja jóvoltából – több évet Indiában töltött. Ifjúkorában forgatásokon tolmácsolt, a Menekülés a győzelembe című mozi 1981-es budapesti felvételén például John Huston rendező, Sylvester Stallone, Max von Sydow és Michael Caine színészek körül sürgölődött. A rendszerváltás után egy frissen alakult magánproduceri irodához szegődött, majd az első magyar 3D-s stúdióhoz. 1992-ben saját céget gründolt, az eleinte kizárólag reklámfilmeket gyártó Filmpartnerst. 2000-ben készült el első játékfilmjük, az Üvegtigris, ezt aztán komolyabb alkotások is követték, mint a Fekete kefe, a Fehér tenyér, a Kalandorok, a Hunky Blues, a Delta és az idei filmfesztiválon négy díjat is elnyert Bibliotheque Pascal. A producer házastársa az exszupermodell Pataki Ági, akinek évtizedeken át a Kálvin teret díszítő Fabulon-reklám óriásfotóját meg akarta vásárolni, ám „irreálisan sokat kértek érte”, így a relikvia valahol egy raktárban porosodik.
