Alagsori helyiség az épületben – általában irodaházban –, ahol a gépészeti berendezések, a hűtő-fűtő rendszerek találhatóak. Ez a klasszikus jelentése az angol boiler room kifejezésnek, amely egészen más értelmezést nyert a pénzügyi visszaélések szótárában. Az olcsón bérelhető termet asztalokkal és székekkel rendezik be, tucatjával kötnek be telefonvonalakat, amelyeken szigorúan trenírozott, vizsgával nem feltétlenül rendelkező brókerek naponta egyeztetett forgatókönyv alapján részvényeket próbálnak rátukmálni bepalizható befektetőkre.
Az évtizedek óta ismert módszert az 1990-es évek második felében, az internetes láz idején járatták csúcsra Amerikában, ahogyan azt a 2000-ben bemutatott, Brókerarcok című film is lefestette. A kéretlen és agresszív telefonhívásokkal olyan – létező vagy külön erre a célra alapított – cégekben adnak el papírokat, amelyekből a csalás szervezői előre bevásároltak. Az átvert befektetőket – akik névsorát általában nyílt címlistákról szerzik meg, amelyeket továbbadnak – nem engedik kiszállni, újabb ígéretekkel ismételt invesztícióra veszik rá őket, amíg a bennfentesek fel nem pumpálják az árfolyamot és jó haszonnal meg nem szabadulnak részvényeiktől (a módszer angol neve pump and dump). A visszaélés durvább változatában – például ingatlanoknál – fiktív a megvásárolt vagyontárgy, a látszatra jobban ügyelő csalók viszont elegáns irodára, míves honlapra és rendszeres egyenlegkimutatásra is áldoznak.
Az USA tőzsdefelügyeletének honlapján külön pontban foglalkoznak az érzékletes módon lefestett boiler room csalással, amelyből egy ezredfordulós büntetőper bizonyítékai alapján a New York-i maffiacsaládok is kivették a részüket. A botrányok, perek és a felvilágosító kampányok ellenére mindig újabb balekok akadnak, akik nevét manapság már az internetes közösségi oldalakról vadásszák le.
