– mondja a liberális filozófus, akit a napokban harmadik jelölés után sem fogadott tagjai sorába az MTA. A 66 éves „majdnem akadémikus” Erdélyből 1941-ben áttelepült szülei „Bárdossy László előszobájában találkoztak először, amikor megkapták az állampolgárságot”. Apja Király utcai órásboltját 1949-ben államosították, őt bebörtönözték, a családot egy somogyi faluba telepítették ki. 1953-ban térhettek vissza Budapestre: „zsúfolt szoba-konyhás lakás, ezért sokat jártam templomba, na nem imádkozni, hanem nyugodtan olvasni.” Gimnazistaként ért tudatos ellenállóvá: „Nagy Imre kivégzésekor visszavontam a KISZ-felvételi kérelmemet.” Magyar tanulmányi verseny győzteseként simán bejutott az ELTE-re, ahol 1967-ben filozófiából diplomázott, majd gyakornoki állást kapott. Utóbbit azzal játszotta el, hogy tiltakozott Csehszlovákia 1968-as megszállása ellen. Négy évvel később „a Lukács-óvoda tagjaként” – már az MTA Filozófiai Intézetének munkatársaként – Heller Ágnes és társai eltávolítása ellen protestált, hogy aztán az 1977-es Charta-nyilatkozat aláírásával is tanúbizonyságát adja másként gondolkodásának. Mindeközben az angol és a francia felvilágosodás filozófiatörténetének magyarországi szakértőjévé képezte ki magát.
„Soha nem voltam házas, még bejegyzett élettárs se” – zárja rövidre a magánéletével kapcsolatos kérdéseket a 40 éve ugyanabban a budapesti József Attila-lakótelepi lakásban, édesanyjával élő filozófus. Egyetlen vagyontárgya egy kis garzon Budán, a Disznófő étterem közelében. „Azt nyaralónak használom, mert télen megfizethetetlen a villanyfűtés” – jelzi, hogy két lábbal a földön jár, no meg a Pilisben és a Mátrában, ahol többnyire Heller Ágnes az útitársa.
– Több tudóstársa tiltakozott, hogy míg mások az ön életművének a töredékével is akadémikusok lehetnek, önt a harmadik jelölés után is kigolyózták. Tudott az akciójukról?
– Fogalmam sem volt róla. Most mondjam azt, hogy filozófusként amúgy is tagja vagyok a Condorcet fémjelezte nagy szellemi akadémiának? De bármennyire ellensége vagyok is a kiváltságoknak, nem vagyok elég erős, hogy mindig nemet tudjak mondani. Egyébként tényleg nem tudom, miért is akarok belépni a szivarklubba, ha hányingerem van a szivarfüsttől.
– Talán ezért is szereti a Pilist róni Heller Ágnessel az oldalán. Ott is csak filozofálgatnak?
– Éppen egy egyhetes téli túrán vagyunk túl. Mit mondjak, hasig érő hó volt – legalábbis Áginak. Ő mindig beszámol arról, hogy aktuálisan mit ír, és ez nagyon érdekes, ellentétben velem, mert én unalmas vagyok: negyven éve csak az angol és francia felvilágosodással foglalkozom.
– De azért csak ment előrébb a világ az ön könyvei, gondolatai által is!?
– Többnyire pusztába kiáltott szó marad a hangom. Emlékszem, húsz éve részt vettem Szabó Miklós történész és Orbán Viktor vitáján. Előbbi akkor az SZDSZ, utóbbi a Fidesz képviselőjelöltje volt a 13. választókörzetben. Nagyon szellemes, jó hangulatú beszélgetés volt, aztán a választók Zacsek Gyulát juttatták be a parlamentbe, aki az olcsó MDF-piacokat megszervezte.
– Ön persze nyilván kívánatosabbnak tartaná a filozófusok uralmát.
– Meggyőződéses pluralista vagyok. Ha ne adj' isten filozófusok uralkodnának, akkor ott nem lenne alternatíva. Ha Platón, akkor a platonizmus, ha Marx, akkor a marxizmus lenne a kötelező, és mindenki ellenség volna, aki nem osztja az állam nézetét. Szerintem viszont a humanizmus határain belül minden világnézetnek szabadságot kell adni.
– 2006-ban úgy nyilatkozott, hogy két rossz jelölt közül még mindig az a jobb, amelyik az embert elcsábítja és megcsalja, nem pedig megerőszakolja és megveri. Ma is így gondolja?
– Kicsit feminin interpretációja volt a helyzetnek. Ezt a motívumot különben egy 20. századi francia katolikus szélsőjobboldali gondolkodótól vettem, aki szerint a nők jobban szeretik az erőszakot, mint az impotenciát, ezért a – nyelvtanilag – nőnemű Franciaországnak is jobb, ha megerőszakolják. Ha így nézzük, Hungária is nőnemű, én mégis inkább a csábításra szavazok.
– Ha már a katolicizmus: elég fiatalon szakított a keresztény hittel. Megtudhatjuk, miért?
– Ez 12 éves koromban, egészen pontosan 1956. november 4-én, hajnali 5-kor történt. Nagy Imre bejelentette az ország megszállását, amiből én azt a következtetést vontam le, hogy ha ez van, akkor nincs Isten, úgyhogy felmondtam a gondviselésnek. Azóta kicsit puhultam, ma már jöhet a gregorián és a gótika is, de a mise szöveges részeit továbbra sem szeretem.
– Liberális gondolkodónak vallja magát, pár éve mégis elfogadta az egykor az MSZMP által alapított Lukács György-díjat. Minden vállalható a marxista filozófusból?
– Nem, és 1990 előtt biztosan nem is fogadtam volna el a díjat. De most, hogy annyira divat semmibe venni őt, szeretek rá hivatkozni. Egyébként, amit a politikában a legtöbbször a szemére hánynak, hogy a Tanácsköztársaság alatt megtizedelte a román inváziós hadsereg elől megfutamodó vöröskatonákat, azt éppen a nacionalistáknak kellene díjazniuk. Ha úgy tetszik, nagyobb hazafi volt, mint Horthy, aki a román megszállók nyomában lovagolt be Budapestre.
– Egyenes beszéd. Esetleg van olyan gondolata is, amire ötven év múlva majd a nagy Ludassy-axiómaként fognak emlékezni?
– A matematikusoknak vannak axiómái, én filozófusként inkább dilemmát mondanék. A francia forradalom Saint-Justje szerint semmi szabadságot sem szabad adni a szabadság ellenségeinek, míg Condorcet szerint az emberi jogok ellenségeinek emberi jogait is tiszteletben kell tartani. Mindkét szélsőségből szörnyű dolgok származtak, de az utóbbit érzem vállalhatóbbnak.
– Ez azt is jelenti, hogy szívesen vitázna az államiságról, mondjuk a gárdistákkal?
– Ez a veszély nem fenyeget, mert a fajelmélet hívei többnyire magát a racionális vitát is egy szerintük alsóbbrendű faj, a zsidó mentalitás részének tekintik.
– És filozófusnőként soha nem kellett előítéletekkel megküzdenie férfi kollégáival?
– Nem is velük volt a baj. Amikor 1990 környékén felajánlották egy vidéki egyetemen a tanszékvezetést, nemcsak azért utasítottam el, mert nem akartam a vele járó adminisztrációs terheket magamra vállalni, de, ha úgy tetszik, női érzékenységem miatt sem tudtam volna kirúgni a dialektikus materializmust oktató filozófusokat.
– Rendszeresen védelmébe veszi a magyarországi liberális egyház-alapítási szabályokat. Gyakorlati hasznát is vehetné szaktudásának, mondjuk saját felekezetet gründolhatna...
– Nem is rossz ötlet! Alapelvvé tenném a descartes-i módszeres kételyt, és a kanti kategorikus imperativust. Kiátkoznánk, aki nem kételkedik, és eszközként használja embertársait.
– Esterházy Péter írta, hogy ő olyan Toscanában szeretne lakni, ahol angolok élnek, és magyarul beszélnek. Ön melyik korban, hol érezné otthon magát?
– A francia enciklopédisták szalonjában. A mai Európában sajnos megszűntek a kedvenc helyeim. A párizsi Bibliotheque Nationalt kipaterolták Dél-Párizsba, és elköltöztették Londonban a British Museum könyvtárát is. Azóta nincs szellemi hazám.
IZSÁK NORBERT – DOBSZAY JÁNOS
