Robin Hood, Rózsa Sándor vagy Sobri Jóska betyárkodásainak emlékéhez hasonlóan őrzik a gazdagok ellen küzdő jólelkű rablók történeteit világszerte. A Baltikumban az észt Rummu Jüri az ügyeletes jó rosszfiú, bár történészek szerint az 1856-ban született martalóc leginkább vándorkereskedőket rabolt ki, és csak azért válhatott utólag a szegények barátjává, mert szívhez szólóan jegyezte fel emlékiratait megérdemelt szibériai száműzetésében. Rummu Jüri lélekben tovább él, még sörmárkát is elneveztek róla Észtországban.
Hollandiában a németalföldi Jacobus van der Schlossen volt a szegények és özvegyek oltalmazója, amíg 1695-ben elfogták és kivégezték az akkor harmincas éveiben járó útonállót. A helyi folklór szerint Van der Schlossen alkut kötött az ördöggel, ezért bujkálhatott évekig sikeresen a dühös károsultak elől.
Egy évszázaddal korábban halt meg a legendás japán Gomon Isikava. A bandita addig osztogatta a gazdagoktól összegyűjtött aranyat a szegények között, mígnem egyszer felriasztotta a közelben lévő szamurájokat, amikor meg akarta ölni a helyi kiskirályt, a despotaként uralkodó Hidejosi Tojotomit. Gomont végül vaskádban főzték meg élve – Japánban az ilyen formájú kádakat ma is Gomon-fürdőnek hívják.
Brazíliában az egyik legkegyetlenebb útonállóból, a Lampiao gúnynévvel illetett Virgulino Ferreira da Silvából lett utólag a helyi Robin Hood. Ötvenfős bandájával kisebb települések tucatjait fosztotta ki, míg 1938-ban, 41 éves korában tőrbe csalták és lelőtték. Emléke jóval a halála után szépült meg. Ez a fordulat elsősorban a banditaszerelem romantikájával magyarázható: az akciókban részt vett a főnök kedvese, Maria Bonita is, és kortársaikhoz, az 1934-ben lelőtt amerikai Bonnie és Clyde kettőséhez hasonlóan együtt haltak meg a rendfenntartók elleni tűzharcban.
