A kiszivárgott hírek szerint egymilliárd forintért került fel tavaly májusban a 2009-ben itthon 3,6 milliárd forintos forgalmat bonyolító, családi tulajdonban lévő Candy Globe Kft. által gyártott Hell energiaital logója a Williams istálló autóinak terelőszárnyaira. „Az idei szezonban már a pilóták sisakján és ruházatán is szerepel a vörös ördögfej, de a Williams és a magyar tulajdonosok által kötött kontraktus anyagi részleteiről nem mondhatok bővebbet” – mondta a HVG-nek Nagy Zsolt, a cég nemzetközi marketingigazgatója. Azt azonban elismerte, hogy a Magyarországon piacvezető, három kontinensen is terjeszkedő márka a Forma–1-es szponzorációnak is köszönheti, hogy a magyar fejlesztésű, de a szikszói üzem megnyitásáig külföldön gyártatott energiaital márciustól bekerült az egyik legnagyobb brit szupermarketlánc, a Sainsbury's kínálatába.
Magyar hozadék
A kiszivárgott hírek szerint egymilliárd forintért került fel tavaly májusban a 2009-ben itthon 3,6 milliárd forintos...
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Kirúgták Ókovács Szilvesztert, az Operaház főigazgatóját
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Sonnevend Pált választották az Alkotmánybíróság elnökévé
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Vitályos Eszter testvérének volt alapítványánál tartott házkutatást a NAV
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
Tényleg megbénul az ország? Mészáros Lőrinc hagyatéka is nehezíti az álmodott vasútfejlesztést
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.
Leváltották az orosházi és a hódmezővásárhelyi kórház vezetőjét
Több mint kétszáz világháborús robbanótestet találtak pénteken az Üllői útnál
Pécsen újra tüntettek a béremelést követelő közgyűjteményi dolgozók
Csoportos létszámleépítésről tárgyalnak a közmédiánál
Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint.