„Eleinte mindennap harcolnunk kellett, de most már elég biztonságos itt, csak pár naponta lőnek ránk. A helyiek szóba állnak velünk, és elkezdtünk fizetni egy csomó embert, hogy kitakarítsák az eldugult öntözőcsatornákat. De két hónappal ezelőtt alighogy kidugtuk a fejünket, tüzet nyitottak ránk” – magyarázta a HVG tudósítójának Ewan Gorman, a 2. tengerészgyalogos-ezred 2. zászlóaljának századosa, miközben elégedetten figyelte a táboron túli világot pásztázó kamerák monitorját, ahol most semmi nem mozdul.
Ezt az elégedettséget sok amerikai katona arcán látni mostanában a Helmand folyó völgyében. A Barack Obama amerikai elnök által tavaly nyáron elrendelt csapaterősítések részeként több mint négyezer tengerészgyalogost vetettek be a legkeményebb fronton, a dél-afganisztáni Helmand tartományban, ahol a brit hadsereg 2006 óta nem bír a tálib ellenállókkal.
A folyóvölgy katonákkal való elárasztása egyelőre eredményesnek bizonyult: januárra több, korábban a tálibok által ellenőrzött környéket sikerült megtisztítani. Van, ahova a lakosság is elkezdett visszaszállingózni. A háború során most először van annyi katona, hogy az elnyert területeket meg is tudják tartani. A legutóbbi nagy offenzíva, a februári Mostarak (Együtt) hadművelet Mardzsahból, a tálibok által ellenőrzött utolsó nagy településről is kiszorította a kormányellenes erőket.
Az amerikai túlerő garantálta hadi sikerek persze csak az első lépést jelentik. Az összecsapásokat pokolgépes támadások váltották fel, amelyek ezen a télen több szövetséges katonát öltek meg, mint eddig bármikor. Ráadásul, amint kitavaszodik, és a tálibok búvóhelyet találhatnak a szárba szökkenő mákültetvényeken, újra fellángolhat a harc.
Gorman, aki a dél-helmandi Garmsir járás egy csücskéért felel, mégis optimista: a mintegy száz pokolgépből, amelyeket a legényei kiástak a földből, ötvenet a helyiek információi alapján találtak meg. „A tálibok többsége itteni fiatal. Némelyikük teljesen fanatikus, mert járt valamilyen medresszébe, vallási iskolába Pakisztánban, ahol átmosták az agyát. De a többségük csak menő akar lenni, vagy valami kis pénzt keresni, mert nincs munka. A legtöbb helyinek elege van belőlük. Azelőtt este 8 után kijárási tilalom volt. Mindenki hálálkodik, hogy elkergettük őket” – mondta a százados.
A tengerészgyalogosokkal utazva nehéz felmérni, mit gondolnak igazából a helyiek. Azok, akik a megtisztított területeken visszaköltözhettek a házukba, ahonnan a háború űzte el őket, hálásnak tűnnek. Az észak-helmandi Nauzadban, amit a brit légierő és a tálibok szinte a földdel tettek egyenlővé, valósággal rajonganak az amerikaiakért. A dél-helmandi Lakiban egy idős ember szótlanul felmutat egy zacskó gyógyszert arra a kérdésre, hogy mennyiben változtak a dolgok, amióta elűzték a tálibokat. De a sok mosolygós, bólogató arc között nem egy üres tekintetet, ellenséges szempárt is látni. „Jobb, ha nem jönnek a bazárba, elijesztik a vásárlókat” – mondja egy boltos a katonáknak. De a többség azt méricskéli, melyik fél áll nyerésre, és azzal tart majd ő is. Van, aki kijelenti: ha az amerikaiak elhagyják a várost, ő is csomagol. A tálibok még az otthonukból elmenekültek visszatérését is megpróbálják megakadályozni, aligha lesznek kíméletesek azokkal, akik együttműködnek a külföldiekkel.
Munka egyelőre annyi van, amennyit az amerikai katonák adnak – romeltakarítás, csatornatisztítás –, bár azokon a részeken, ahonnan régebben kiszorították az ellenséget, már megindultak komolyabb fejlesztési programok is. Garmsirban a brit fejlesztési egységnek az idén először több pénze van, mint amennyit el tud költeni. Az ópiumtermelést addig nem is tiltják a szövetségesek, amíg valódi alternatívát nem találnak helyette, nehogy maguk ellen fordítsák az afgánokat. A napszámosok közt sok a tálib, aki korábban pénzért harcolt.
Az afgán hadsereg, noha rengeteg pénzt öltek bele, Helmandban is messze van még attól, hogy egyedül elbírjon az ellenállókkal. „Semmink nincs. Se páncélozott járművek, se légierő, se rendes szállás, se éjjellátó, se GPS, se térkép” – legyintett Abdul Alim főhadnagy a 205. afgán hadtest 4. ezredétől. Legényeinek csaknem ötöde elszökött, mert alig kaptak eltávozást. A kormányzókban szintén nincs sok bizalmuk az itt élőknek. „Csak a saját zsebére dolgozik” – mondta a nauzadi járási főnökről Nejad Mohammed, egy helyi vén. És éppen ezek a körülmények táplálják a tálibok mozgalmát.
SZLANKÓ BÁLINT / HELMAND
