Városok lent és fent

Mindig örömmel tölt el, ha lakóhelyemről, Tatabányáról valamilyen érdekes számadat jelenik meg lapjuk hasábjain.

  • HVG

Mindig örömmel tölt el, ha lakóhelyemről, Tatabányáról valamilyen érdekes számadat jelenik meg lapjuk hasábjain. (HVG, 2010. február 20.) A közölt adatok azt jelzik, hogy a század elején még 8104 lakosú település lélekszáma 2009-re elérte a 70 333 főt. A cikk szerzője figyelmen kívül hagyta azonban azt a nem elhanyagolható körülményt, hogy Tatabánya városa négy község (Tatabánya, Alsógalla, Felsőgalla és Bánhida) egyesítésével csak 1947-ben jött létre. Mindebből az is következik, hogy akkor járunk el helyesen a növekedés ütemének vizsgálatakor, ha a négy községre vonatkozó 1910-es népszámlálási adatokat összeadjuk (22 927 fő). Ezek alapján viszont azt kell látnunk, hogy a település(ek) lélekszámának emelkedése nem is annyira intenzív, mint amit az eredetileg közölt adatok mutattak. Mindezek ellenére mégis helye lehet a dinamikusan fejlődő települések között Tatabányának (és elődközségeinek), igaz, nem 1910 és 2009, hanem 1890 és 1941 között. A szénbányászat 1896-os megindulását követően, az 1890-ben még mindössze 2785 lakosú három település, valamint az 1902-ben megalakult Tatabánya község lélekszáma a második világháború második esztendejére 37 955 főre emelkedett.

SIMONIK PÉTER

(TATABÁNYA)

Hozzászólások