„Próbálok lépést tartani a technológiai fejlődéssel, érdekel minden technikai újdonság, nem véletlen, hogy a munkatársaim gadgetmannek, kütyüembernek hívnak” – jelzi a magyarországi telefónia kilencvenes évek elején lezárult hőskora óta kisebb-nagyobb megszakításokkal hazánkban állomásozó, 48 éves, magyarul tökéletesen beszélő főtelekomos, hogy szakterületének nemcsak elméleti, de gyakorlati ismerője is. A Kelet-Európa iránti érzékenységet már a történész papa és a pszichológus mama is nagykanállal adagolta belé – 1968 augusztusát családjával Prágában töltötte. A minneapolisi, majd bostoni gyermekévek után még illusztrátorként képzelte el a jövőjét, „máig beteljesületlen álmom, hogy rajzaimat a New Yorker magazin közölje”. Győzött a ráció: előbb a bloomingtoni Indiana Egyetemen, majd a New York-i Columbián tanult, s szerzett történészi és közgazdasági diplomákat. Rövid londoni tanácsadóskodás után 1990-ben saját, üzleti elemzéssel és stratégiai tervezéssel foglalkozó céget gründolt Budapesten, s már 1993-ban ott bábáskodott a Westel 900 megszületésénél, melynek az egyik igazgatója is lett. 1996-tól egy évig egy lengyelországi mobilszolgáltató alapításánál hasznosította tapasztalatait, majd újabb londoni kitérő következett a US West és a BT Cellnet cégeknél. Onnan 2002-ben az akkor még Matáv névre hallgató mai vállalat jogelődjéhez tért vissza, és vezérigazgató-helyettesként a lakossági, majd a vezetékes üzletágat igazgatta. 2006-ban, egy törökországi szolgáltató céggel való rövid liezont követően visszatért, de már a vezérigazgatói székbe, majd az elnöki megbízatás is megtalálta.
Lakberendezőként dolgozó magyar feleségével négy (13, 12, 9 és 1 éves) gyermeket nevelnek budai családi házukban. A szabadidejében sportoló és lelkesen gitározó családfő gyűjtőszenvedélye nem merül ki a történelmi és közgazdasági könyvekben, a festők közül a kortárs magyarok még némi előnnyel is indulnak nála, „az sem zavar, ha még ismeretlenek”. A családját egy Volvo XC90-es szállítja, amúgy a szolgálati hibrid Lexust vagy Vespa Piaggióját használja.
– A Life és az Ozone tévécsatornák elindítása után a Telekom az áram- és földgázszolgáltatásba is belevág. Az ön fejéből pattannak ki ezek az ötletek? Ha egy reggel arra ébredne, hogy autókat kellene gyártani, az lenne a következő csapásirány?
– Tudatos tervezés előzi meg az ilyen lépéseket, és nem elsősorban az én érdeklődésem vagy ízlésem a döntő. Egyszerűen arról van szó, hogy tudomásul vettük, az IT technológia több szektort az alapjaiban megváltoztatott, például a médiát és a szórakoztatást is.
– Értjük a koncepciót: az áramos téma onnan jött, hogy nélküle nem működnek a készülékek.
– Jól hangzik, de nem. Manapság az energiaipar is változás előtt áll, sokan csak negyedévente kapnak számlát. Azon vagyunk, hogy a fogyasztó a mobilján, interneten vagy akár a tévéjén át követhesse, mennyire pörög az óra. Azért is szeretnénk szolgáltatókká válni, hogy eddigi tapasztalatainkat kamatoztatva magasabb szintű szolgáltatást nyújthassunk ügyfeleinknek.
– Legyünk kicsit konkrétabbak! Ön, az amerikai szolgáltatóipar átlátható működéséhez szokott szemével, kiismeri magát például azokon a számlákon, amiket a cége kiállít? Egyáltalán, tudja, mennyi pénzt cseveg el a telefonján, vagy a cége számolatlanul fizeti a VIP-vonalát?
– Bár a cég fizeti a telefonköltségeimet, ragaszkodom ahhoz, hogy én is megkapjam a számlát, lássam, mi mennyibe kerül, és tudjam, mivel találkoznak az ügyfeleink. Volt már, hogy reklamálnom kellett, mert valamit nem értettem.
– Ilyenkor az ön alatt lévőket veszi elő, vagy inkognitóban felhívja a panaszvonalat?
– Hol így, hol úgy. Ha tudom, mi van a háttérben, akkor rögtön a vezetővel beszélek, de tárcsáztam már az ügyfélszolgálatot is. Mit mondjak, nem mindig voltam tökéletesen elégedett.
– Cége nemrég az egyik legjobb munkahely lett egy felmérésen. Mennyi ebben az ön érdeme? Nyitva van az irodája, bárki bejöhet egy kis vigaszért, vagy megközelíthetetlen vezető?
– Néhány éve komoly munkahelyikultúra-fejlesztésbe fogtunk. Bárki belenézhet például a számítógépes rendszerben a napi programomba, és beírhatja magát egy ebédre velem – ha éppen ráérek. De ez nem jelenti azt, hogy mindent szabad. Tudok keményen is dönteni.
– Bár munkatársai a jelek szerint jól érzik magukat a bőrükben, ön állítólag távozna.
– Ez csak kacsa, nincs mit mondanom vele kapcsolatban.
– De azt megtudhatjuk, mennyire viselik meg például a cégénél folyó vizsgálatok? Amikor a PSZÁF többször is megbüntette a vállalatot, álmatlanul forgolódott, vagy csak nyelt egyet?
– A PSZÁF elmarasztalását még 2006-ban, vezérigazgatói kinevezésem előtt kapta a vállalat, de az ilyen dolgokat mindig komolyan kell venni. A kötelező hatósági döntéseket – ha nem is mindig értünk egyet velük –, természetesen végrehajtjuk. Számomra morális kérdés is, hogy ha történtek hibák, azokat kivizsgáljuk, kijavítsuk.
– Nem lehet, hogy ennyire fejlett erkölcsi érzékkel a gazdasági szférán kívül jobban érezné magát? Mondjuk ha az atyai példát követve inkább történésznek ment volna?
– Bár kifejezetten érdekelt a történelem, azon belül is különösen Kelet-Európa, apám lebeszélt a pályáról. Majd ha ez nem lett volna elég, Charles Gati professzor is alaposan lehűtött. A nyolcvanas évek közepén az egyetemen azt tanácsolta, felejtsem el az egészet, mert soha nem lesz ebben a térségben semmi változás. Ebben speciel nem volt igaza, de persze nem bánom, hogy így alakult a pályám.
– Tanácsadóként viszont ön is kivette a részét az állami monopóliumok lebontásában, például a Matávéban, aminek az utódját is vezetheti. Mindenben az üzletet látja?
– Nyitott vagyok a természetfelettire is. Van vallásos hitem, de ez magánügy. Az viszont nem titok, hogy évtizedek óta foglalkozom a zen filozófiával. Biztos vagyok abban, hogy az ember egészsége, fizikai állapota nagyon függ a spirituális életétől is.
– Gondoljuk, olyan nagy családban, mint az öné, nehéz meglelni a nyugalom szigetét. Reggelente azért van lehetősége csendben meditálni?
– Akkor éppen nem, mert a közös reggeli a fix pont a család életében. A gyerekek kikövetelik, hogy már 6-kor ébresszem fel őket, hogy egy kicsit együtt lehessünk.
– Akkor már csak atyai minőségében is adjon tanácsot, mikor kapjon a gyerek mobilt?
– Most múlt kilenc éves a kislányom, és csak nemrég kapta meg az első telefonját. Ő és a nagyobbak is feltöltőkártyások, amit a zsebpénzükből fizetnek.
– Az öngondoskodás eszméjét, ahogy a pozitív gondolkodást is, sokan amerikai sajátosságnak tartják. Ön asszimilálódott már annyira hozzánk, hogy borúsan ítélje meg a jövőt?
– Alapvetően optimista vagyok. Persze nem biztos, hogy a pozitív hozzáállással mindenre megoldást lehet találni. Nélküle viszont biztosan nem lesz megoldás a problémára.
– Azt is vallja: mindennap kell valami olyat tenni, ami halálra rémiszti. Ma mit csinált?
– Még nincs vége a napnak!
– Na jó, akkor tegnap.
– Tartottam egy prezentációt, amiben volt egy élő demó. Ettől mindig félek, mert a technika ördöge soha nem alszik.
IZSÁK NORBERT – DOBSZAY JÁNOS
