Orbán Viktor – nevéhez méltóan és politikai képességeit újból felcsillantva – ifjú demokráciánk legnagyobb arányú választási győzelmét aratta. A két forduló között józanul és taktikusan jelezte, hogy élete legnagyobb feladata előtt áll. Ezzel az óriási arányú felhatalmazással egyszersmind lehetőséget is kapott arra, hogy államférfivá érjen. Mire van ehhez szükség?
A Fidesz 1990-ben – amikor azt a felkérést kaptam Orbántól, hogy legyek az ő és a Fidesz tanácsadója – a magyar politika történelmi eredetű megosztottsága ellen szállt síkra. Szabadelvű is volt, nemzeti elkötelezettségű is. Nyitott volt a nemzetközi hatásokra, és nem feledkezett meg politikusainak vidéki gyökereiről. Mindez most fontos forrása lehet a sikernek.
Magyarország 1989-ben történelme legnagyobb esélyét kapta a demokratikus, szabad felemelkedésre. Ezt az esélyt a mai napig nem váltotta be, amiért az egész politikai osztály felelős. Magyarország ma gazdagabb, mint akkor volt, de a többi új EU-tag volt szocialista ország mindegyikében sokkal látványosabb, erőteljesebb a fejlődés. 1995-ig Magyarország szívta fel az egész térségbe érkező működőtőke-beruházás felét. Ez nyilván nem volt tartható, de abszolút éllovasból Magyarország a térség egyik sereghajtójává vált. Nem érdemes ujjal mutogatni – minden politikai erőnek megvan a felelőssége ebben. Célszerű viszont és szükséges is számba venni, hogyan használhatja a rendkívül erős mandátumot a hamarosan megalakuló Orbán-kormány arra, hogy 4 év múlva Magyarország ismét élenjáró legyen, lakosai pedig megszabaduljanak rossz közérzetüktől.
Az első számú közellenség – és mostantól a jobboldali kormány ellensége – a gazdaságpolitikai populizmus démona. Érdemes emlékezni, hogy a magyar demokrácia rövid történetében senkinek sem jött be a kormányzati tékozlás. A kormánypártok 2006-os, részben szemfényvesztésen alapuló győzelmét 2010-ben emiatt is követte iszonyú bukás, és a Fidesznek sem segített a kétéves költségvetési élénkítés 2000 után, noha a gazdaság akkor tényleg gyorsan növekedett. A legfontosabb, hogy az államháztartás egyensúlya elemi politikai követelménnyé váljon – bármilyen felemelkedés csak így lehet tartós. Az egyensúly megőrzése mellett kell végrehajtani a vállalkozások befektetési lehetőségeit bátorító strukturális reformokat, lefaragni a Magyarországot a térségben versenyképtelenné tévő adókat és járulékokat.
Közállapotainkra jellemző, hogy a liberalizmus szó – a nemes 19. századi értékhagyomány e pompás kifejezése – szitokszóvá torzult. Sokan a világválságból azt a tanulságot vélik kiolvasni, hogy a liberális piacgazdaság eszméje felett eljárt az idő. Ez a vélekedés nem állja ki a racionális és alapos elemzés próbáját. Itt csak annyit említenék, hogy a piacgazdasági reformok útján legkövetkezetesebb és fiskálisan prudens Lengyelország volt 2009-ben az unióban az egyetlen ország, amely gazdasági növekedést volt képes elérni. Mint korábbi Lengyelország-szakértő hadd idézzem fel az 1980-as évek végét, amikor a lengyelek számára Magyarország az irigyelt ígéret földje volt. Hova jutott liberális reformjaival Lengyelország az utóbbi években, és hova jutott populizmusával Magyarország? Mellesleg Lengyelországban politikai konszenzus van a költségvetés tartós egyensúlyának követelményéről. A liberális piacgazdaságot erős pénzügyi felügyelettel kombináló gazdaságpolitika a nyerő.
A populizmus ördögét féken tartva, a szociális juttatásokat fokozatosan a legjobban rászorulók felé kell irányítani. Az Európai Parlamentben a Fidesz képviseletében ül az egyetlen roma képviselő, Járóka Lívia személyében. Szégyen az uniós képviselőház részéről, hogy ő az egyetlen, de jó alap a Fidesz számára, hogy ebben a ciklusban megindítsa a magyarországi cigányság felemelkedését, és ebben az uniónak és a szomszédos országoknak utat mutasson.
Fegyelmezett keretek között kell majd tartani a populista ösztönöket a szomszédságpolitikában is, a magyar külpolitika kitüntetett területén. Romániával az egymást követő magyar kormányok mára komoly pozitív eredményeket értek el. A júniusi szlovákiai választások után mindenképp itt lesz az ideje, hogy ezzel a szomszédunkkal az Orbán-kormány látványos, tartós történelmi megbékélésre, barátságra jusson. Nem kétséges, hogy kettőn áll a vásár, és a közelmúltban szép számmal történtek fájdalmas lépések a másik oldalról. Bölcsességre és a hosszú távú érdekek figyelembevételére lesz szükség. A perpatvart az unió többi tagállama nem érti, így az akkor is mindkét országra vet rossz fényt, ha a hazai közvélemény számára nyilvánvaló, hogy a másik oldal a felelős.
Végül, a kormányzati munka hatékonyságát az átláthatóságot teremtő hiteles intézkedéssorozat képes megalapozni. A korrupció iránti hajlam ugyanis nem az MSZP-s politikusok privilégiuma, hanem közállapotaink tükre, amin tudatos, precíz antikorrupciós politikával lehet változtatni. Több alkalommal húzta a mélybe választásokon a kormánypártokat a korrupció. Hogy a következő alkalommal ez ne így történjen, a Fidesznek ma kell elkezdenie elszánt politikával féken tartani a nyerészkedés ördögét. A legsürgősebb jogalkotási tennivaló talán a párt- és kampányfinanszírozás, valamint a közbeszerzések rendbetétele. Egy kétharmados párt megteheti, hogy rövid időn belül új alapot teremt az állami és az üzleti szektor viszonyához, és tiszta lappal indul a következő négy évnek. Szakmai javaslatok a Bölcsek Tanácsától a Transparency Internationalig bőven vannak – az eredmény csak a politikai akaraton múlik.
MIZSEI KÁLMÁN
(A szerző közgazdász, az Európai Unió moldovai különmegbízottja)
