Ha van rajtuk sapka, ha nincs, a hitelminősítő cégek szidást kapnak Brüsszeltől – igaz, nem egészen alaptalanul. A Lehman Brothers befektetési bankháznak a nemzetközi pénzügyi válságot másfél évvel ezelőtt elindító bukása után azt rótták fel nekik, hogy megtévesztően jó bizonyítványt állítottak ki bizonyos, utóbb „mérgezettnek” bizonyult amerikai értékpapírokról, most pedig azért neheztelnek rájuk, mert a görög államkötvények bóvlivá minősítésével megadták a végső lökést a hellén katasztrófa kiteljesedéséhez. „Elvárjuk, hogy a görög kockázatok besorolásakor a hitelminősítők kellően figyelembe vegyék a görög gazdaság alapjait és az athéni kormánynak nyújtott nemzetközi segítséget” – szólt a múlt héten a figyelmeztetés az EU gazdasági és pénzügyi biztosa, Olli Rehn szóvivőjétől, emlékeztetve rá, hogy a hitelminősítők hamarosan fokozott uniós ellenőrzésre számíthatnak.
Az EU éppen egy éve fogadta el azt a tavaly decembertől hatályos, de gyakorlatilag az idei év végéig fokozatosan érvényesülő rendeletet, amely a korábban önszabályozásra épülő, évi mintegy 5 ezermilliárd dolláros forgalmat produkáló hitelminősítői szektort szigorúbb felügyelet alá vonja. Azoknak a hitelminősítő cégeknek, amelyek azt szeretnék, hogy besorolásukat az EU-ban is elfogadják a pénzintézetek, idén nyártól regisztráltatniuk kell magukat az uniós tagállamok értékpapír-felügyeleteinek képviselőiből álló testületnél. Eltiltják őket a tanácsadói tevékenységtől, nyilvánosságra kell hozniuk minden olyan ügyfelüket, amelytől éves bevételük 5 százalékosnál nagyobb hányada származik, közzé kell tenniük hitelminősítői módszertanukat és előfeltételezéseiket, továbbá előírták számukra a hitelbesorolásokat végző munkatársaik rotációját és azt, hogy igazgatótanácsukban legalább két olyan, független személynek kell helyet kapnia, akinek a jövedelme nem a cég teljesítményétől függ. Hogy az összeférhetetlenségi szabályok beiktatása és szigorú ellenőrzése nem ok nélküli, azt éppen az amerikai szenátusban a múlt héten lezajlott meghallgatások bizonyították, amelyeken az ágazat nagyágyúi, a Moody's és a Standard and Poor's alkalmazottai számoltak be a befektetési bankok és a hitelminősítők patologikus összefonódásának horrortörténeteiről.
A hitelminősítők iránti ellenszenv már odáig fajult, hogy német és francia politikusok vállvetve követelik „független európai hitelminősítő” felállítását. Az indulatokat magyarázza, hogy a hitelminősítők az eddiginél is kínosabb helyzetbe kergették egyebek között az Európai Központi Bankot. Elvileg ugyanis az EKB-nak meg kellene tagadnia, hogy bóvli minősítésű görög államkötvényeket fogadjon be a segélycsomag feltételeként. Ha azonban ezt megtenné, az lényegében Görögországnak az eurózónából való kirekesztésével volna egyenértékű, ami után nehéz volna elkerülni a formális kizárást, s ezzel Görögország „lesüllyesztését” a hivatalos zónatagság nélkül uniós pénzt használó Montenegró szintjére. Jóllehet az utóbbi hónapokban számos fejlemény történt, amit korábban sokak elképzelhetetlennek tartottak, az EU pénzügyi biztosa a formális kizárást a múlt héten az „egyre szorosabb integráció” eszméjével összeegyeztethetetlennek nevezte.
Maga Rehn is olyan megoldással keresi azonban az euróövezet válságából való kibontakozást, amit korábban a legtöbben kivitelezhetetlennek vélnek: a monetáris unió másik „lábának”, a politikai uniónak a kinövesztését indítaná el. Május 12-ére ígérte Rehn az eurózóna tagállamainak szorosabb gazdaságpolitikai koordinációját felvázoló tervezet nyilvánosságra hozatalát, amelynek első, idegborzoló vázlatát április közepén már bemutatta az uniós pénzügyminisztereknek. A lisszaboni szerződés nyújtotta lehetőségbe kapaszkodva a pénzügyi biztos azt javasolta, a közös valutát használó tagállamok éves költségvetési törvényeit – minden év első felében – először a pénzügyminiszterek tanácsának kelljen jóváhagynia, adott esetben módosítania, mielőtt a jogszabály tervezetét benyújtják a nemzeti törvényhozásnak. Az elgondolás nemcsak a költségvetési hiányok előzetes szabályozását érintené, hanem a tagállamok versenyképességét meghatározó más tényezők vizsgálatát is, abból kiindulva, hogy az eurózóna belső egyensúlyának megbomlását nemcsak a görög esethez hasonló költekezési fegyelmezetlenségek okozzák, hanem súlyos versenyképességi egyenetlenségek is: a viszonylag fegyelmezett büdzsét menedzselő Spanyolország alkalmazkodóképességét például merev munkajogi rendszere gátolja.
A tagállami szuverenitásba formálisan is mélyen belenyúló elképzelés három héttel ezelőtti, hűvös fogadtatását a száguldó események gyorsan megváltoztathatják. Közben az EU-elnök Herman Van Rompuy által vezetett munkacsoport már a rendszerszintű válságkezelési mechanizmus, az Európai Monetáris Alap kidolgozásán ügyködik, amely – a Rehn-javaslattal ellentétben – az unió alapdokumentumának módosítását is igényli. A lisszaboni szerződés vesszőfutása után a legtöbben egy petákot sem tettek volna arra, hogy belátható időn belül a tagállamok ismét rászánják magukat a szerződésmódosítással járó kényes politikai procedúrára, de egyre nyilvánvalóbb, hogy a dezintegrálódás káosza elől csak előre, az integráció gyors mélyítése felé vezet az út.
KOCSIS GYÖRGYI
