Két nappal azt követően, hogy az OTP Bank vezérigazgató-helyettese sajtótájékoztatóján közölte, bankja likviditása kiváló, mivel 4,6 milliárd eurós elkölthető tartalékkal rendelkezik, az OTP bejelentette: 200 millió eurós, kétéves futamidejű, az irányadó európai bankközi hitelkamatlábat, az Euribort 1,3 százalékponttal meghaladó kamatozású hitelt vesz fel egy nyolc külföldi bankból álló konzorciumtól. Az amerikai Bloomberg hírügynökség értesülései szerint a kölcsönt általános üzleti célokra lehet felhasználni. 2008 januárja óta ez az első, egy évnél hosszabb futamidejű magyar banki hitelfelvétel. Az OTP legutóbb tavaly decemberben jutott szindikált hitelhez, egyéves lejáratra, 220 millió euró értékben, a mostaninál valamivel kedvezőbb, az Euribort 1,25 százalékponttal meghaladó kamattal. Szintén az idén kell a banknak törlesztenie a 2005-ben, mindössze 0,165 százalékpontos kamatfelárral felvett, 100 millió eurós kölcsönét.
Az OTP újabb euróhitele.
Két nappal azt követően, hogy az OTP Bank vezérigazgató-helyettese sajtótájékoztatóján közölte, bankja likviditása...
Nagy Elek: Amennyiben szükséges, feljelentést teszek a HVG cikke nyomán
Orbán Viktor, a társadalmi kapcsolat – hogyan értelmezzük a volt miniszterelnök „A” kartonját?
Ungváry Krisztián: Ha igaz, amit Németh Miklós Orbánról állít, törvénytelenséget követett el
Orbán Viktor nyilvánosságra hozta a beszervezésének kísérletéről szóló dokumentumokat
Megvan az Újszínház és a Madách Színház új igazgatója
Egy kávé egy egész asztalért órákon át? Egyre több budapesti kávézó mond nemet
Csak disznóvágásra utazott, és máris beszervezték
Navracsics Tibor: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
444: Navracsics Tibor tárcájának is dolgozott Feledy Botond, ráadásul hírhedt közvetítőcégeken keresztül
Tarr Zoltán független testületet állított fel az ügynökakták társadalmi hatásainak kezelésére
RTL: Több mint 50 millió forint közpénzbe került Orbánék 2023-as kazahsztáni útja
TASZ a Hír TV kitiltása után: Aggasztó, ahogy a házelnök eljárt
Visszautasította az ügyészség Hadházy Ákos újabb feljelentését az aranykonvojügyben
Mi történik egy női bulin? – egy Instagram-posztból lett telt házas partisorozat és működő vállalkozás a HER.
Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy program 475 milliárdnyi támogatása ügyében
Kiderítettük, miért szerepelnek a kulturális büdzsében a NER-es intézetek
Kényes feladatok sora vár a kedden megválasztott főállamügyészre
Pénzmosás gyanújával letartóztatták a szerb meteorológiai intézet igazgatóját
Fához kikötözött vaddisznóra uszította a kutyáját egy férfi
Az állatvédők orvvadászra gyanakodnak.