Leértékelődött a világ legmagasabb csúcsa, a Mount Everest (Csomolungma), mert túl sokan másszák meg – véli Dougald MacDonald, a legrangosabb hegymászószaklap, az American Alpine Journal egyik szerkesztője. A tavaszi és őszi mászószezonban tumultus van a hegyen, idén május 17-én például hatvanan jártak a csúcson. „Ma már az sem számít fontos hírnek, ha valaki oxigénpalack nélkül feljut a Mount Everestre” – mondta a HVG-nek a szakíró.
A legendás nepáli csúcs mégis állandó szereplője a híreknek. Egy másik irányadó szakmai fórum, az olasz planetmountain.com szerkesztője, Nicholas Hobley ezt azzal magyarázza, hogy a sajtó azokkal a mászásokkal foglalkozik, amelyeket a nagyközönség is ért. Ebbe a körbe a legmagasabb csúcsok férnek bele, valamint az olyan rekordok, mint a leggyorsabb, a legfiatalabb (ezt a csúcsot a múlt héten állította be az Everesten a 13 éves amerikai Jordan Romero), a legöregebb mászó és a hasonló elsőségek. Szakmai elismerést egészen más teljesítmények váltanak ki – napjainkban például az új útvonalak és az alpin stílusú mászások.
Az új útvonal azt jelenti, hogy az alpinisták valamelyik hegy vagy sziklafal soha meg nem mászott oldalát hódítják meg. Az alpin stílus hívei pedig a bevett magashegyi gyakorlattal ellentétben nem építik ki táborok láncát, hanem minden felszerelésüket magukkal cipelve egy lendülettel hódítják meg a csúcsot. „A korszakalkotó mászások ma már nem is elsősorban a Himalája legmagasabb csúcsain zajlanak, hanem alacsonyabb, 5-7 ezer méter körüli hegyeken” – állítja MacDonald. Példa erre a hegymászók egyik legrangosabb elismeréseként számon tartott francia Piolet d'Or-díj. Idén egy brit páros, Nick Bullock és Andy Houseman vette át az Arany Jégcsákányt, annak elismeréséül, hogy Nepálban megmászták a 6750 méter magas Csang Himal 1800 méteres északi sziklafalát.
Új fejlemény az is, hogy míg régebben külön tábort alkottak a magashegyi mászók és a sziklamászók, mára a két sportág összefonódott. Napjaink legjobb mászói egyaránt otthonosan mozognak a legnehezebb sziklamászó fokozatokban és a nagy magasságokban.
Nyolcezer méter felett minden lépés kínszenvedés, bármelyik csúcs oxigén nélküli meghódítása akkor is komoly sportteljesítmény, ha már rég nem rekordgyanús. Ráadásul nagyon veszélyes is – elemzi tovább Hobley a Föld 14 legmagasabb hegycsúcsára induló expedíciókat. Az Everesthez vezető legkézenfekvőbb útvonal mászástechnikailag nem bonyolult – nehézségét a roppant magasság okozza. A mászókat lényegében a sajtónyilvánosság ösztönzi. „A szponzorok médiamegjelenésekhez kötik a támogatásokat. Az Everest és a második legmagasabb csúcs, a K2 esetén biztosra vehető a sajtó kiemelt figyelme, míg a többinél előbb meg kell értetnünk, miről van szó” – mondta a HVG-nek Kollár Lajos, a Magyarok a Világ Nyolcezresein expedíciósorozat vezetője.
Erre a két csúcsra könnyen lehet támogatókat találni, de köztük is van különbség. Éppen a népszerűsége miatt az Everest a többi nyolcezres csúcshoz képest aránytalanul drága, fejenként több mint 5 millió forintba kerül az engedély és az ellátás, míg máshol egy átlagos expedíció kijön 2 millióból. A legmagasabb hegycsúcsok megmászására törekvő magyar csoport vezetője elmondta, hogy idén ősszel a Mount Everest szomszédságában lévő Cso Ojura készülnek, ám az expedíció indulása nagyban függ a januárban balesetet szenvedett Erőss Zsolt gyógyulásának ütemétől. Az Everestet első magyarként megmászó Erőss jobb lábát amputálták, végleges protézisével mostanában kezdett futni.
A sikeres magyar expedíciók hatására a magyar sajtó már nemcsak hegycsúcsokkal azonosítja a hegymászást, hanem olyan személyekkel is, mint Erőss Zsolt, Mécs László vagy Ugyan Anita – véli Kollár. Utóbbi épp a múlt héten jutott fel másodszor az Everestre. Igaz, oxigénpalack nélkül szerette volna teljesíteni a feladatot, de ez nem sikerült az idén sem. Bár végül elővette a palackot, így is hajszál választotta el a tragédiától: a csúcsról lefelé légzési nehézségei támadtak, a sátorban elájult, társai négy órán át küzdöttek az életéért. A Csomolungmát egyébként feltűnően kevés nő hódította meg oxigénpalack nélkül, azaz „tisztán”. Eddig csaknem 160-an jutottak így a hegy tetejére, közülük mindössze négy nő. Nem mintha szakértők lényeges eltérést látnának a férfiak és a nők hegymászói alkalmassága között, mert a különbségek nem ettől függnek, hanem az egyelőre orvosilag nem teljesen felmérhető egyéni képességektől.
Idén a hegymászónők a szokásosnál nagyobb feltűnést keltettek. A dél-koreai Oh Eun Sun és a baszk Edurne Pasaban egyaránt az összes nyolcezer feletti hegycsúcs meghódítását célozta meg, és a versenyt Oh Eun Sun nyerte, amikor április utolsó napjaiban feljutott az Annapurnára. 13 év alatt teljesítette a penzumot. Hivatalosan ő az első nő, aki megmászta a legmagasabb csúcsokat, ám ez a teljesítmény inkább a nagyközönségnek és a sajtónak szólt, mert a hegyekre oxigénpalackkal jutott fel, sőt oxigénsátorban aludt, a mászásait pedig hatalmas háttércsapat segítette.
Edurne Pasaban, akit valódi hegymászónak tartanak, sokkal több figyelmet kapott a szakmai sajtótól. A baszk hegymászónő május 17-én fejezte be tízéves küldetését, feljutott az utolsó hiányzó csúcsra. Csak egy csúcson, az Everesten használt oxigént, és a szaksajtó nem mulasztja el fölemlegetni, hogy koreai vetélytársával ellentétben nem a serpák (a helyi segítők) „taszigálták föl” a hegytetőkre.
KOLLMANN ANDRÁS
