Azt gondolnánk, hogy a fenti kérdés megválaszolása könnyű, ehhez csak a statisztikát kell megnézni. Igen ám, de melyik statisztikát? A 2009. decemberi KSH-statisztika 1 592 591 regisztrált vállalkozásról tud. A működő vállalkozások legfrissebb, 2007-es adatai alapján Magyarországon 2007 végén 688 058 cég működött. A regisztrált cégek száma ugyanebben az időszakban 1 233 704. Ezek szerint a cégeknek csak az 56 százaléka működő? Nem egészen, hiszen ez a kategória az adott évben árbevételt produkáló vagy alkalmazottat foglalkoztató cégek mellett csupán a vállalkozói igazolvánnyal rendelkező egyéni vállalkozásokat tartalmazza. Ha a regisztrált vállalkozásokból nem számítjuk azokat, amelyeknek csak adószámuk van, akkor a viszonyítási alap 2007 végén 957 069. Így kalkulálva a vállalkozások 72 százaléka számít működőnek. Ráadásul az ágazati, méretbeli és regionális megoszlás is egyenlőtlen, így a regisztrált cégek számát a valódi cégek számának helyettesítőjeként alkalmazni alapvetően hibás. A közel 270 ezer nem működő vállalkozással szemben a Cégbíróság 2007-ben mindössze 2040 „fantomcég” törlését kezdeményezte. A zavart tovább fokozza, ha megvizsgáljuk az európai uniós statisztikát, amely szerint Magyarországon 2007 végén csupán 562 523 vállalkozás volt.
Feltehetik a kérdést, miért is kell lovagolni a vállalkozások pontos számán? Először is lényeges a nemzetközi összehasonlíthatóság. Korántsem mindegy, hogy az ezer főre jutó cégek száma, a vállalkozássűrűség 123, 67 vagy 56. Bármelyik számot nézzük is, nálunk ez jelentősen meghaladja az Európai Unió 42-es átlagát. Ráadásul a magas vállalkozássűrűség elsősorban az EU relatíve fejletlenebb, déli országaira jellemző. A közhiedelemmel ellentétben az új munkahelyek és a gazdasági növekedés döntő részéért nem a tömegével alapított törpecégek, hanem a vállalkozások szűk csoportja – 2–4 százaléka –, az úgynevezett gazellák a felelősek. Nos, ebből igen kevés található Magyarországon.
Másodszor, fontos a vállalkozások számának időbeli változása, mert a növekedés általában a gazdaság prosperitására utal, a cégszám csökkenése pedig bajokat jelez. Láss csodát! A regisztrált vállalkozások száma Magyarországon a 2004–2009-es időszakban – a 2006-os évet kivéve – növekedett, mégpedig 1 198 628-ról 1 592 591-re. A bővülés különösen szembetűnő a 2008-as évben, amikor közel 330 ezerrel több vállalkozást regisztráltak. Ugyanakkor jól ismert, hogy ez szinte kizárólag az őstermelők „adószámosításának” köszönhető. A működő cégek száma 2004–2007 között 20 ezerrel csökkent, ami jobban megfelel az ország gazdasági teljesítményének.
Az új kormány gazdaságpolitikájának egyik központi eleme a gazdaság felpörgetése, a vállalkozások támogatása. Kérdés, hogy ez milyen körre vonatkozik. A támogatott cégek arányát az 1,59 millió regisztrált vagy a nagyjából 680 ezer valódi vállalkozáshoz, az EU-s módszertan szerinti 563 ezer vállalathoz vagy a fejleszteni is akaró mintegy 100-150 ezer céghez fogják viszonyítani? Miközben azon vitatkozunk, hogy a pohár félig tele van, vagy félig üres, azt sem ártana tudnunk, mekkora is a pohár!
A fentiek alapján talán nyilvánvaló, hogy igenis lényeges, milyen vállalkozási statisztikákat, kategóriákat alkalmazunk. Rossz, vagy rosszul értelmezett statisztikák alapján rossz helyzetértékelés, téves elemzés és helytelen gazdaságpolitikai intézkedések hozhatók. Fel kellene hagyni azzal a gyakorlattal, amely a regisztrált vállalkozások számát állítja a középpontba, a döntéshozóknak a valós gazdasági teljesítményre jobban reflektáló, a nemzetközi összehasonlítás próbáját is kiálló statisztikákra kellene építeniük. A fantomcégek törlése mellett a csak adószámmal és igazolvánnyal rendelkező egyéni vállalkozásokat ki kellene venni a vállalkozások közül. Gyorsítani kellene az adatok feldolgozását is. Az sem ártana, ha ezek az adatok harmonizálva lennének az APEH adóbevallási adataival. És végül nem lenne baj, ha ezeket az adatokat mindig ugyanabban a struktúrában publikálnák a hatóságok, hogy az időbeli változásokat nyomon követhessük.
SZERB LÁSZLÓ
(A szerző egyetemi docens)
