Erről is szó lesz az Európai Élelmiszerbankok Szövetségének e heti budapesti közgyűlésén.
„A McDonald's sem engedi, hogy a konkurensei a cégnevükben használják a Mc szócskát” – magyarázta tavaly ősszel Gerd Häuser, a legnagyobb németországi élelmiszersegély-elosztó hálózat, a Tafelek szövetségének elnöke, hogy miért akar bíróság elé citálni több kisebb segélyszervezetet, ahelyett hogy együttműködnének. A rászoruló családok gyermekeinek iskolai menzai étkeztetését támogató Kindertafelnek és a szegény kutyatulajdonosokat ingyen kutyatáppal ellátó Tiertafelnek (HVG, 2008. november 8.) az a bűne, hogy nevükben szerepel az asztalt, lakomát is jelentő Tafel szó. Csakhogy ezt a nevet már levédette magának a tavaly már több mint 800 helyi Tafelt összefogó csúcsszervezet, amely a sok más országban élelmiszerbank néven ismert kezdeményezések rokonaként elsősorban azt szervezi meg, hogy a még használható ennivalókat a kiskereskedelemben ne dobják ki, hanem adják oda ingyen a rászorulóknak. A névcsata nem egyszerűen hiúsági kérdés. A mintegy 40 ezer önkéntessel naponta több száz tonna felesleges élelmiszert begyűjtő és rendszeresen egymillió embert ellátó Tafeleknek egyre nehezebb a dolguk, mivel az adományok mennyisége nem nő olyan gyorsan, mint a rászorulók száma, amelyet alaposan meglódított a gazdasági válság.
Arnold Schwarzenegger egy élelmiszerbankban
AP/Paul Sakuma
Az első Tafel 1993-as megalakítása óta a mozgalom afféle szociális üzletlánccá, a német élelmiszer-segélyezés piacvezetőjévé nőtte ki magát. Az olyan kiskereskedelmi láncok, mint például a Lidl és az Edeka szinte kizárólag neki adományozzák felesleges készleteiket. Nem csoda, hogy Häuserék nem szeretnék, ha a hasonló nevű szervezetek összezavarnák az adományozókat. A kisebb segélyszervezetek nem feltétlenül engedhetik meg maguknak a jogi csatározást. A kóser élelmiszereket osztó berlini Jüdische Tafel hamar beadta a derekát, és nevet váltott, a müncheni Kindertafel pedig csak úgy tudta kigazdálkodni az ügyvédi díjakat, hogy néhány iskola nevét kihúzta a listájáról.
Az Egyesült Államokban – ahol az 1960-as évek végén megalapították a világ első élelmiszerbankját – ugyancsak feladta a leckét a segélyszervezeteknek a munkanélküliséggel együtt növekvő éhezés. Az élelmiszerbankok nemzeti hálózata, a Feeding America beszámolója szerint már évi 37 millió ember, minden nyolcadik amerikai szorul rá a támogatására kisebb-nagyobb mértékben, 46 százalékkal többen, mint 2006-ban. A több mint kétszáz nagy élelmiszerbank még a nyugat-európaiakénál is nagyobb adományokat kap, mégpedig nemcsak lejáróban lévő szavatosságú ennivaló, hanem pénz formájában is, így a szervezetek maguk is vásárolnak és gyártatnak élelmiszereket. A világ legnagyobb kiskereskedelmi lánca, a Wal-Mart május közepén bejelentette, hogy a következő öt évben kétmilliárd dollár értékű támogatást ad az amerikai élelmiszerbankoknak, ebből 250 milliót készpénzben, hogy hűtőautókat vásárolhassanak, fejleszthessék a raktáraikat és egész logisztikai rendszerüket. Washingtontól korábban évi 250 millió dollár támogatásra számíthattak az élelmiszerbankok, tavaly további 100 millió dollárnyi élelmiszerrel toldotta meg az állami segélyt a szövetségi kormányzat.
Ekkora adományokról csak álmodozhat a Magyar Élelmiszerbank, amelynek eddigi történetében a legnagyobb készpénzes juttatás 6 millió forintra rúgott. Több száz millió forintot érő élelmiszercsomagot már több cégtől is kapott a szervezet – érzékeltette a hazai kereteket Cseh Balázs elnök. Az egyetlen hazai élelmiszerbank vezetője nem elégedetlen, hiszen a bank 2005-ös megalakulása óta 2009 végéig összesen 12 ezer tonna, 2,5 milliárd forint értékű élelmiszer-adomány érkezett hozzá, így több karitatív szervezet közreműködésével 300 ezer rászorulón tudtak segíteni. „Kelet-Közép-Európában a 26 élelmiszerbankot működtető Lengyelország után a magyar szervezet fejlődik a leggyorsabban, aminek elismeréseként nyerhettük el az Európai Élelmiszerbankok Szövetsége idei kongresszusának szervezési jogát” – büszkélkedik az elnök.
De nem minden fenékig tejfel, mert az élelmiszerbank becslése szerint a fogyasztható, de kereskedelmi forgalomba valamiért nem hozható élelmiszerek mennyisége legalább a tízszerese annak, amenynyit a szervezet meg tud kaparintani. Idehaza az élelmiszer-adományok háromnegyede uniós élelmiszersegély-programból származik, a negyede céges adomány, és elenyésző hányad a lakosság körében végzett áruházi gyűjtés. Európai átlagban céges adomány az élelmiszerbankok forrásainak mintegy 40 százaléka, és 10 százalék körüli a lakossági gyűjtések aránya. Cseh Balázs szerint a különbségek a hagyományok hiányával magyarázhatók, de azzal is, hogy az emberek nem igazán bíznak a segélyszervezetekben.
A magyar cégek hajlandóságát visszafogta az is, hogy 2008 óta a közcélú adományok után is meg kell fizetni az áfát. „Több cég emiatt befejezte, mivel úgy gondolta, jobban megéri kidobni a felesleges árut. Összességében mégis több az élelmiszeradomány, ám ehhez sokkal több partnert kellett bevonni” – magyarázza Cseh. A kormány az új uniós áfairányelv bevezetése mellett arra hivatkozott, hogy sok volt a visszaélés az áfamentességgel. Ezzel szemben Lengyelország az uniós direktíva bevezetése után döntött úgy, hogy mégis áfamentessé teszi az élelmiszer-adományozást, Franciaországban pedig egyedi engedélyekkel mentesítik az áfafizetés alól azokat, akik jó nevű, feltételezhetően a csalás szándékától távol álló karitatív szervezeteknek juttatnak támogatást. Meglehet, az áfakötelezettség inkább csak kibúvó a jótékonykodás alól, elvégre az adományozással többnyire csökkenthető a társasági adó alapja, így az a cégeknek végeredményben körülbelül nullszaldós.
